Alkalmatlan a koronavírus-fertőzés kimutatására két Magyarországon is kapható teszt
A Semmelweis Egyetem kutatói kínai fejlesztéseket vizsgáltak.
A Semmelweis Egyetem kutatói kínai fejlesztéseket vizsgáltak.
hvg.hu
Az elmúlt hetekben a koronavírus kapcsán ismét szóba került, mennyi kórházi ágyra van szükség Magyarországon, és mi a baj a kórházak gazdálkodásával. Egészségügyi szakembereket kérdeztünk arról, mi lehet az oka a viharos sebességű kórházi kiürítéseknek. Megvalósítja-e a kormány a veszélyhelyzet "leple" alatt az egészségügyi reformot a kórházakban?
Balla Györgyi
A HVG által megkérdezett hazai befektetők lehetőséget látnak a válságban. Jellinek Dániel ingatlanmágnás is bízik abban, hogy jó üzleteket tud kötni.
A rabló önkormányzati dolgozónak adta ki magát, közel százezer forintot zsákmányolt.
hvg.hu
Az elmúlt négy napban 3100-nál is több beteg gyógyult meg az országban.
MTI
A szervezet az állampolgárok hiányát demonstrálta így abban a döntésben, amellyel a holland kormány a környezetszennyező nagyvállalatokat, a KLM légitársaságot vagy a Schiphol repteret segítette ki.
hvg.hu
Akadémikusok szerint inkább laboratóriumokban kéne tesztelni – de ehhez előbb rendbe kellene tenni a finanszírozásukat.
hvg.hu
Az államtitkár visszautasítja a bádogdiktátorozást.
MTI
A tömegrendezvények korlátozása miatt nem tudják megtartani az eseményeket.
hvg.hu
Ha a helyzet normalizálódik, akkor dönthetnek a részvényesek az osztalék fizetéséről.
hvg.hu
Hetek óta tart ez a különleges helyzet, amelyhez hasonló lelki alkalmazkodást talán csak nagyszüleink, dédszüleink éltek meg a történelmi múltban. E váratlan szituációban nemcsak a pácienseimnek, de nekem is meg kellett birkóznom a saját félelmeimmel, és újra kellett fogalmaznom egykori orvosi hitvallásomat: fájdalmat csillapítani és nem ártani.
Pulzus
Szakács, tanár, edző, hajcsár – rengeteg szülő kénytelen egy sor új szerepet elsajátítani otthon a koronavírus-járvány miatti helyzetben. A terhelés azonban sokszoros azoknál, akik egyedül nevelik gyerekeiket. Ők a telefonon sírva segítséget kérő, online óra alatt inkább játszó, tanulásban alulmotivált gyerekeikkel küzdenek, de igyekeznek meglátni a helyzet jó oldalát.
Február végén volt olyan nap, amikor 909 fertőzöttet regisztráltak.
MTI
Így pontos adatok alapján oldhatják fel a korlátozásokat.
hvg.hu
Érvágás, hogy elmarad a ballagás, de a járvány amúgy is megviseli az üzletágat.
MTI
A koronavírus-járvány legújabb fejleményeiről tájékoztatott az operatív törzs.
hvg.hu
Budapesten és a környező településeken fenntartják a kijárási korlátozásokat, vidéken viszont teljesen újraindul az élet.
hvg.hu
Augusztus 15-éig lesz érvényben a korlátozás, amelynek értelmében 500 fősnél nagyobb rendezvényt nem lehet tartani Magyarországon. A Bánkitó fesztivál már biztosan elmarad.
hvg.hu
Egy nap alatt 77 ezren fertőződtek meg, a vírussal és több mint 10 ezren haltak bele a járványba.
MTI