Éjfél előtt egyszer sem feküdtem le – egyszülős családok a vírus miatti vészhelyzetben
Szakács, tanár, edző, hajcsár – rengeteg szülő kénytelen egy sor új szerepet elsajátítani otthon a koronavírus-járvány miatti helyzetben. A terhelés azonban sokszoros azoknál, akik egyedül nevelik gyerekeiket. Ők a telefonon sírva segítséget kérő, online óra alatt inkább játszó, tanulásban alulmotivált gyerekeikkel küzdenek, de igyekeznek meglátni a helyzet jó oldalát.
“Sírva hívott, hogy anya mit csináljak, és nem tudsz segíteni. Az nagyon fájt”
– Adriennek nagyon nehéz volt a koronavírus miatti járványhelyzet első három hete. A banki asszisztensként dolgozó anya egyedül neveli ötödikes lányát és nyolcadikos fiát, és amikor bezárták az iskolákat nehéz döntést kellett hoznia: otthon marad a szabadság valamilyen formájában vagy bemegy dolgozni. A bizonytalan helyzet miatt nehéz szívvel az utóbbi mellett döntött, és ekkor szembesült a fent idézett helyzettel, amikor ötödikes kislánya 5-10 percenként hívta, hogy segítsen megoldani valamilyen technikai problémát a távoktatással kapcsolatban.
A koronavírus-helyzet miatt bezárt iskolák, a sok helyen bevezetett otthoni munka számos családot állított próbatétel elé, de különösen azokat, ahol csak egy szülő van.
Adrienn és férje a közelmúltban váltak el, a gyerekek és a velük való tennivalók nála maradtak. Tágabb családja vidéken él, ő Budapesten, így magára van utalva. Egyedül kellett menedzselnie a rendkívüli helyzetet, amit nehezített, hogy munkahelyén is megnövekedtek a teendők.
Gyerekei elég önállóak, de az első hetek így is ideges kapkodással teltek: érkeztek a segítségkérő telefonok, a munkahelyen is nagy volt a feszültség, sokáig bent kellett maradni, hazafelé pedig még bevásárolni. “Mint egy málhás ló, úgy érkeztem haza, és már kérdezték is, mikor lesz vacsora.” Erre azonban még várniuk kellett a gyerekeknek, mert az anyuka komolyan vette a vírusellenes óvintézkedéseket, és gondosan lecserélte utcai ruháit miközben le is mosdott. A vacsora után pedig jött a tanulás.
“Háromnegyed tíz előtt sosem keltünk fel az íróasztaltól” – mondta. A gyerekek ekkor mentek az ágyba, ő pedig a konyhába: mivel nincs iskola, vele együtt menza sem, meg kellett főzni a másnapi ebédet.
Eleinte éjfél előtt egyszer sem feküdtem le, de legalább most már főzni is szeretek, előtte inkább sütöttem
– mondta a hvg.hu-nak.
Adriennéknél akkor lett nyugodtabb a helyzet, amikor a munkahelyén beálltak a két hetes váltásban cserélgetett otthoni munkára, bár akkor meg megkapta a gyerekeitől, hogy
anya, egész nap itthon vagy, de a gép előtt ülsz.
Ezt azonban nem tudta máshogy megoldani: a délelőtti főzés közben olvasta az e-maileit, hogy haladjon, de azzal, hogy délután még társasoznak vagy sétálnak egyet, elmegy az idő, ami miatt nem halad a munkájával: “Gyakran este fél nyolcig is dolgozom.”
160 százalékkal több tennivaló
István, aki özvegyként nevel három gyereket egy Budapest közeli településen, a rendkívüli helyzet előtt viszonylag sok segítséget kapott: anyósáék besegítettek például főzni, takarítónő a lakást rendben tartani, de a vészhelyzet kihirdetése és a kijárási korlátozások bevezetése óta minden munka rá hárul. A hvg.hu kérdésére, hogy százalékosan mennyivel több a dolga, 160 százalékot mondott.
A legnagyobb nehézség a főzés: minden napra kitalálni, mi legyen.
„A pizza-virsli egy darabig megy csak, és nincs arra pénz, hogy mindig rendeljünk.”
Ezért aztán a haverok online segítségével kezdett főzni tanulni: bolognait, rakott krumplit, valami olyat, amit meg is esznek kamasz gyerekei.
Persze a munka nála sem megy úgy, mint a munkahelyen: azzal, amivel korábban három óra alatt végzett, most 5-6 órát is eltölt, ezért aztán kénytelen hétvégén vagy este is dolgozni, hogy utolérje magát.
Egy sor új szerep
„A home office, a házimunka és a távoktatás sokszögében egy sor új szerepeket kell, hogy megtanuljon a szülő. Ez különösen nagy nehézség akkor, amikor egyetlen ember vállán van az összes teher, ő végzi két ember feladatait, ami a rendkívüli helyzetben már nem is kettő, hanem még több: tanár is, edző is, és még sorolhatnánk” – mondta a hvg.hu-nak Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője.
Szerinte ez még kétszülős családban is nehéz, de ott legalább megvan a lehetőség, hogy valamelyiküknek jusson egy szusszanásnyi idő, amíg a másik foglalkozik a gyerek(ek)kel. Annak sem könnyű, akinek nincs munkája, vagy fizetés nélküli szabadságon van: hiszen minden nap kell valamit az asztalra tenni.
“Minden nap működni kell egyedül, és nem minden esetben van mögötte nagyobb család” – mondta.
| Megnőtt a segítségkérők száma |
Az Egyszülős Központ három nagyobb területen nyújt segítséget: egyrészt adminisztratív jellegűt: jogi tanácsadást, segítséget az álláskereséshez, tanácsokat arra, hogyan tanuljanak hatékonyan a gyerekekkel, illetve lehetőséget biztosítanak korrepetálásra is, amikor a pedagógusok online tanulnak együtt a gyerekekkel, és ez idő alatt a szülő tud dolgozni, vagy el tudja végezni a többi feladatát. A központ emellett konkrét tárgyi segítségnyújtást is biztosít: április végéig közel 2000 kilogrammnyi élelmiszert juttattak el az egyszülős családokhoz, de segítenek az olyan szolgáltatásokban is, amit egyedül nem tud megoldani a szülő, például háztartási munkában, bevásárlásban. A legnagyobb igény laptopokra van az otthoni tanulás miatt, de ezen a téren szűkösek a lehetőségeik: eddig tíz családnak tudtak gépet adni, bár a napokban kaptak ígéretet újabb 15-18 adománylaptopra – mondta az alapító. Mentális segítséget is nyújtanak, amire nagy szüksége lehet egy olyan egyedülálló szülőnek, “aki egy hete már csak egy ötéves gyerekkel tud kommunikálni”. Szakember vezette csoportos foglalkozásokat is szerveznek, ahol kibeszélhetik a problémáikat, ötleteket adnak egymásnak, és közösséget is építenek, például jógaórákkal. Nagy Anna szerint a koronavírus miatt kialakult helyzetben azt észlelték, hogy a hozzájuk befutó igények erősen eltolódtak az élelmiszeradományok irányába, és többen is jelentkeznek. A vészhelyzet elrendelése óta eltelt szűk másfél hónapban 590 egyszülős család kereste őket segítséget kérve, míg február elejéig, akkor 22 hónapos fennállásuk során havonta 340 körüli megkeresésük volt. |
Tanár is egyben
A népművelőként végzett Ildikó gyermeke művészeti iskolába jár, ahol hatalmas mennyiségű anyaggal látják el a távoktatásban, a speciális tanórákon is. A különböző művészettörténeti, festő- és rajzórákon hol Pallasz Athénét, hol görög amforát, hol lóábrázolást kellett leadnia, de volt, hogy cipőt kellett tervezniük.
“Amikor a hittantanár azt írta, hogy akinek kevés a jegye rajzolja le az utolsó vacsorát, akkor megnéztem, hogy hány jegye van a lányomnak, és úgy döntöttem, nekünk elég az a kettő.” A küldött feladatok közül az volt a kedvence, amikor a tokiói olimpiáról kellett esszét írni tornaórára.
Ő igyekszik sokat segíteni a tanulásban. “Szép ötösöket kaptam történelemből” – utal arra, hogy ezt miként teszi, de közben végeznie kell a saját munkáját is:
“Fuvolaóra idején nem igazán megy a telefonálás”.
Adrienn sem csinál abból gondot, hogy besegítsen. Az online német dolgozatnál – ő jól beszél németül mellékállásban fordít is – például beállt a fia mögé, és mondta a megoldásokat. A fia pedig le is adta a drótot a jó megoldásokról az osztálytásainak: “Ez a jó megoldás, anyám mondja.” Persze, hogy ötös lett.
Nem segít a csoport, nincs motiváció
Ildikónál és Adriennél azonban legalább a gyerekeket nem kell noszogatni.
István viszont már megjegyezte, hogy a motiválás probléma, főleg a kisebbeknél. Nyolcadikos fia például elhatározta, hogy ha már úgyis túl van a középiskolai felvételin, akkor igazán lazán veszi ezt az utolsó félévet.
“Nem szeretnék hajcsár lenni – mondta a hvg.hu-nak a 7 éves lányát és 12 éves fiát Budapesten egyedül nevelő Brigi – de sajnos nem működik az, hogy leültetem és tanul: már kaptam rajta, hogy online órán kikapcsolt mikrofon és kamera mellett Fortnite-ozott.
Persze, megértem, ha mást néz, mert nem köti le az óra, de nekem meg unalmas folyamatosan Csőrmesternek lenni.”
A gyerekeknél jelentős probléma a motiváció hiánya: megkapja a segítséget, az anyagokat, de a körülmények miatt – nincs személyes kapcsolat a tanárral, nem találkozhat a társaival, nincs ott a csoport segítő ereje – leblokkol. Erről már Miklós György, a Szülői Hang, szülőket tömörítő közösség képviselője beszélt.
A hozzájuk érkező jelzések alapján sok szülőnél napi 2-3 óra is elmehet azzal, hogy motiválja a gyereket, és erre sokuknak nincs ideje. “Különösen az alsó tagozatos gyerekeknél a szülő kénytelen átvenni a tanár szerepét, miközben minden nap jön a feladat, mit kell vele megcsinálni.” Csakhogy nagyon nehéz motiválni: “Az iskolában viszi a közösség, így egyedül az otthoni környezetben nehezen fogad el minket a tanári szerepben. Az alsósoknál nem lehet távoktatásról beszélni” – mondta.
Azt Adrienn is megerősítette, látja a fián, hogy nem érzi jól magát: hiányoznak neki a barátok és a társasági élet. Brigi szerint pedig az ő fiától “nehéz azt kérni, hogy írja meg szépen a leckéjét, vagy hogy vállaljon szorgalmi feladatokat, ha nincs ott személyesen a tanár.”
A maga is gyakorló szülő Nagy Anna szerint nehézséget jelent, hogy át kell állni a tanári szerepbe a szülőiből. Ő például anyaként azt tapasztalta, hogy
együtt tanulni a saját gyerekünkkel bizony nem mindig problémamentes.
Nehéz pillanatok
A sok új feladat, a meglévő kötelességek jelentette teher persze könnyen vezethet oda, hogy kiborul valaki. Megkérdeztük a szülőket, volt-e olyan pillanatuk, amikor világgá szaladtak volna.
Három napja ebben a pillanatban élek, mocskosul káromkodok és elegem van
– mondta erre Brigi. A beszélgetésünk előtti három napban ugyanis csúnyán összekapott a fiával, aki nem akarta letölteni a telefonjára a Messengert, hogy kommunikálhasson az egyik tanárával, és a kislányának ellopták az új cipőjét egy parkból, ahol tíz percre levette, amikor kimentek mozogni.
István azt mondta, hogy a kamasz gyerekeivel eleve nehéz bírni, és van, amikor, bár tudja, hogy nem helyes, inkább rájuk hagy mindent. Az ebből fakadó feszültség miatt azonban újra felvett néhány, korábban otthonról száműzött káros szokást.
Igyekeznek az előnyeit is látni
Adrienn nem ment át ilyenen, Ildikó pedig azt mondta, már hozzászokott ahhoz, hogy egyedül boldoguljon, mert a kislánya másfél éves volt, amikor magukra maradtak. Az ugyan fárasztó, hogy mindent magának kell megoldania, például, hogy legyen otthon wifi, ne csak kábeles internet, megjavíttassa a tévét – de nem panaszkodik. Számára az egyedüllétnek is van előnye: “Olyan jó, hogy senki nem szól be, nem kell még egy ember problémáival foglalkoznom.”
István is igyekszik meglátni a helyzet pozitív oldalát: napi plusz két órát nyer azzal, hogy nem kell bejárnia.
Brigi pedig arról beszélt, hogy még mindig jobban élvezi a folyamatos küzdelmet a gyerekeivel, mint amit a volt férjével vívott korábban. “Nem is tudom mi lenne, ha most még rá is kellene főznöm” – utalt arra, hogy lehetnek családok, ahol hiába van két szülő, nem feltétlenül oszlik meg egyenlően a terhelés.
Kiemelt képünk illusztráció, AFP / Ronny Hartmann
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
