„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A májusról augusztusra csúsztatott eseményt a jövő évben rendezik meg.
"Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni, ez teljesen biztos. Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten" – mondta az M1-nek a Magyar Úszószövetség elnöke azután, hogy kiderült: augusztus közepéig minden, 500 fősnél nagyobb tömeget megmozgató eseményt betiltottak Magyarországon.
Wladár Sándor arról is beszélt, hogy az eredeti, idén májusi helyett bejelentett augusztusi időpont már akkor sem volt jó, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem fixálták le, később pedig szóba került az őszi rendezés is. Az európai szövetség (LEN) kongresszusát várhatóan novemberben tartják majd, akkor határozznak hivatalosan az új dátumról.
A LEN március 20-án közölte, hogy az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli elnök már akkor jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, hogy legkésőbb május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.
Wladár Sándor csütörtökön arról is beszélt, hogy több mint hathetes kihagyás után hétfőn 69 felnőtt és utánpótlás válogatott úszó "rendkívül fegyelmezetten, a szabályokat és a járványügyi előírásokat betartva" újrakezdte a medencés edzéseket a Duna Arénában és Balatonfűzfőn.
"Az úszósport olyan hátrányba került az egész világon, hogy több hónapra visszavetheti az olimpiai felkészülést" – vélekedett a sportvezető. Azt is mondta, hogy elképzelésük már van, de tervük még nincs arról, mikor rendezhetnek ismét versenyeket Magyarországon, ezt a járványhelyzet alakulásától teszik majd függővé. Jelenleg úgy gondolják, a rövid pályás világbajnokság előtt egy hónappal, azaz november közepén lenne a felnőtt országos bajnokság, azt követően pedig az utánpótlás országos bajnokságok. Hogy nézők előtt, vagy zárt kapuk mögött tartják-e meg őket, azt egyelőre nem tudta megmondani.
"Leginkább szakmai alapon fog folyni a verseny, a pontok után nem fognak pénzt kapni az egyesületek. Azt kell majd felmérni, hogy a hosszú hónapok kihagyása hogyan befolyásolta a magyar úszósport életét" – magyarázta a MÚSZ elnöke.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.