szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az elemzőcég szerint az európai GDP akár 40 százalékkal zuhanhat.

A koronavírus-járvány miatt már az Egyesült Államokban is leállt a termelés és szolgáltatások egy része.  Goldman Sachs elemzői legfrissebb előrejelzésükben úgy vélik, hogy a második negyedéves amerikai GDP akár 35 százalékkal is eshet éves szinten, az európai pedig 40 százalékkal zuhanhat. A harmadik negyedévben azonban már 19 százalékos növekedéssel kalkulálnak negyedéves összehasonlításban, írta a novekedes.hu.

Az amerikai pénzügyi intézet közgazdászai szerint az országban a március 21-i hétvégére 2 millió ember veszítette el az állását, és ez még csak a példátlan munkaerőválság kezdete. A Job Quality Index (JQI) elemzéséből az is kiderül, hogy több mint 37 millió, leginkább az alacsony bérezésű kategóriából való munkahely lehet veszélyben a koronavírus-járvány miatt.

A Goldman Sachs szerint a munkanélküliségi ráta 15 százalék körül tetőzhet.

A vendéglátóipar van a legrosszabb helyzetben: 10 millió munkahely van veszélyben a járvány miatt. A kiskereskedelem és a turizmus is súlyosan érintett: előbbinél 7,7, utóbbinál 5,1 millió munkahely forog kockán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!