Ezzel a videojátékkal ön is segíthet kifejleszteni a koronavírus ellenszerét
A Foldit nevű játékban a fehérjék működéséről szerezhetünk fontos információkat, az elért eredményeket pedig a koronavírus ellen küzdő tudósok is hasznosíthatják.
A Foldit nevű játékban a fehérjék működéséről szerezhetünk fontos információkat, az elért eredményeket pedig a koronavírus ellen küzdő tudósok is hasznosíthatják.
Egymás után fújják le a nagy technológiai cégek a rendezvényeket. Az ok: félelem a koronavírus-járványtól. Azonban egy ilyen lépés nagyon komoly veszteség, és nem csak a szervező cég számára.
Más nemzetközi sporteseményekhez hasonlóan zárt kapuk mögött rendezik meg péntektől vasárnapig a budapesti WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix-t a Ludovika Arénában.
A vírus éppen azokra a legveszélyesebb, akiknek más betegségük is van. Az olasz áldozatok több mint fele 80, 90 év fölötti volt.
69 éves brit állampolgár az a férfi, akit eddig debreceni betegként emlegettek, és akit szintén megfertőzött a Kínából indult koronavírus. A hatóságok vizsgálják, kivel kerülhettek kapcsolatba a magyarországi betegek. Egy holland férfi megszökött a karanténból Pestszentlőrincen. Cikkünkben minden lényeges információt megtudhat a terjedő kórokozóról.
60 százalékos alkoholtartalom alatt nem fertőtlenít az alkohol.
Magyarországon jelenleg négy koronavírussal fertőzött embert kezelnek kórházban, a két iráni diákot, egyikük társát, illetve egy debreceni férfit, aki brit állampolgár – mondta az országos tiszti főorvos a Kossuth rádióban.
Egy járvány idején kerülni kell az arcunkhoz, szánkhoz, szemünkhöz való nyúlkálást, amit a döntéshozók és egészségügyi szakemberek is hangsúlyoznak. Ezt azonban sokszor nekik sem sikerül betartani. Videó.
A március 15-e utáni héten kezdik postázni az íveket.
A nő néhány napja karanténban van, most lett pozitív a laborvizsgálata.
Éjjel kiderült, az egyik koronavírussal fertőzött iráni diák barátnője a negyedik beteg.
Megszavazta a szenátus is a csomagot. Oltóanyag-kutatásra is jut belőle.
Franciaországban már négyszáz fertőzöttet tartanak nyilván, heten meghaltak.
A Google folyamatosan szűri azokat a kulcsszavakat, melyek a koronavírusról szóló álhírekhez vagy alkalmazásokhoz vezetik a felhasználókat.
Belső Nóra pszichiáter szerint a koronavírus körül nem lenne vészhelyzet, ha nem okoztunk volna magunknak. A doktornő szakterülete a pánik, a szorongás, a depresszió, azt mondja, sok mindent látott már, de az elmúlt napok pánikvásárlásait még ő sem igazán tudja mire vélni. Arra viszont van magyarázata, hogy miért éppen a liszt, az olaj és a tészta volt kelendő.
A diák egy 6 fős csoportba ment be, egy órán volt bent.