Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A gigaberuházás olyan szinten felforgatja a tópartot, hogy annak világörökségi besorolása sincsen biztonságban.
A Fertő tó projekt azonnali leállítását kéri az UNESCO ICOMOS a kormánytól – tudta meg a 444.hu. A lap szerint erről Mechtild Rössler, a szakmai szervezet elnöke írt levelet Turóczy Lászlónak, Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövetének és rajta keresztül a magyar állam illetékes szerveinek. A levélből ezt a részletet idézik is:
Ha az ajánlásaink alapján nem hagynak fel azonnal a »Fertő Part fejlesztése« nevű projekttel, az sértheti a világörökségi terület hitelességét és integritását, különös tekintettel befolyásolhatja annak Kiemelkedő Egyetemes Érték (Outstanding Universal Value) besorolását.
Az évek óta húzódó gigaberuházás a Fertő tó partján idén vett új lendületet. Állami pénzből már épülnek a kikötők, lebontották a cölöpházakat, közműveket fektetnek, terepet rendeznek. A 2001 óta világörökségi helyszínnek számító tóparton 30 milliárd forint közpénzből épül többek között csónak- és vitorláskikötő, 100 szobás szálloda, kemping, „ökocentrum”, több sportpálya és 16 teniszpálya, strand, sétány, valamint egy lagúna. Közben a környezetvédelmi engedélyt is módosították, hogy egész évben lehessen a tavat kotorni, és már a tó vízszintjének emelésére is készültek – szakértők szerint ökológiai katasztrófával fenyegető –tervek.
Lebontatta az állami cég a Fertő tavi cölöpházakat még a bíróság döntése előtt
Az is lehet, hogy a bontás összegét a házak tulajdonosainak kell kifizetniük.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.