Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az új, szaunával és fitneszteremmel is felszerelt irodaépületük a Türk Tanács és a Magyar Művészeti Akadémia ingatlanja között lesz.
1,4 milliárdos irodaházzal gazdagodott az Alapjogokért Központ – írja az Átlátszó. A hatszintes épület a budapesti Budakeszi úton, a Türk Tanács és a Magyar Művészeti Akadémia épülete között található.
Az ingatlan árát a tulajdoni lap segítségével derítették ki: ezen az látható, hogy 2020 szeptembere óta az Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. a tulajdonosa. Az eladó cég beszámolójából kiolvasható, hogy az ingatlan értékesítéséből származó bevételének összege 1,4 milliárd forint volt. A Jogállam és Igazság tavalyi mérlege szerint pedig hasonló arányban nőtt a cég működésébe bevont tárgyi eszközök értéke.
Az Átlátszó szerint feltételezhető, hogy közpénz volt az ingatlanra költött 1,4 milliárd. Az Alapjogokért Központ működéséhez szükséges pénzek ugyanis főleg a Rogán Antalhoz tartozó Miniszterelnöki Kabinetirodától származtak (és a Batthyány Lajos Alapítvány közvetítésével jutnak el a szervezethez). A sok száz milliós adományokhoz képest pedig elenyésző a saját, néhány tízmilliós árbevételük. A szervezet illetékesével azonban nem sikerült kapcsolatba lépnie a lapnak, így nem tudtak erre rákérdezni.
Az ingatlan eladója egyébként a Melicus Ingatlanhasznosító Kft., ami az Átlátszó szerint Lantos Csaba érdekeltsége. Lantos korábban a Heti Válasz tulajdonosa volt és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságában is megfordult.
Az új irodában egyébként további mintegy 300 millió forint közpénzből folynak munkálatok az Átlátszó szerint: többek között szaunát és fitnesztermet alakítanak ki. A dizájn elegáns és letisztult lesz, de a közbeszerzési hirdetmény szerint egy minden másnál „nívósabb” vezetői irodai szintet is kialakítanak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.