Lehallgatókészüléket találtak a Porosenko ellen nyomozó iroda vezetőjének irodájában
A poloskát véletlenül fedezte fel a szellőztetőben egy kollégájuk, majd egyből hívták a rendőrséget.
A poloskát véletlenül fedezte fel a szellőztetőben egy kollégájuk, majd egyből hívták a rendőrséget.
A Wander kiberbiztonsági cég szakemberei négy okostelefon segítségével tesztelték le, hallgatóznak-e a mobilok.
Több száz alvállalkozó segítségével elemezte a Messenger-beszélgetéseket a Facebook. A cég akkor tagadta, hogy európai felhasználók is érintettek lennének a botrányában, ám a Politico most arról ír: EU-s országokból származó hangmintákat is rögzítettek.
Noha Mark Zuckerberg sokáig határozottan tagadta, végül beigazolódott, a Facebook tényleg belehallgatott a beszélgetésekbe. Az évek óta fennálló gyanúnak több jele is volt, ám az oldal mindig elérte, hogy felhasználóit megtartsa. De vajon most is sikerül?
Írásbeli garanciát kérnek a Facebooktól, hogy nem lesz több ilyen.
Az Apple-t és a Google-t is bírálták, amiért a virtuális asszisztenseik még a legintimebb beszélgetéseinket is rögzítik, anélkül, hogy tudnánk róla. A vállalatok nemrég ígéretet tettek rá, hogy változtatnak gyakorlatukon, addig pedig felfüggesztik az adatgyűjtést.
Világszerte, így Európában is több mobilhálózatot támadtak meg azok a hackerek, akik híváslistákhoz fértek hozzá és az ügyfelek mozgását is követni tudták éveken át – jelentette a Cybereason kiberbiztonsági cég.
Az állambiztonsági szolgálatok utolsó nagy erőbedobásainak egyike volt Nagy Imre és társai újratemetése, de már csak furcsa kibicként vettek abban részt. A folyamatot megállítani nem, legfeljebb már csak befolyásolni akarhatták, a hatalmas igyekezetben két ügynöktől is szó szerint ugyanaz a jelentés született.
Nemrégiben került címlapokra a hír, hogy fizetős szálláshelyen kamerákkal kémkedtek a vendégek után. A Kaspersky Lab kutatói az utazók biztonságának érdekében listát készítettek arról, hogyan óvhatjuk meg elektronikus eszközeinket és információinkat egyszerű technikák és eszközök segítségével.
Megnyugtathatja az Egyesült Államok vádjai után a Huaweit gyanúsan szemlélgető uniós országokat is az a jelentés, amely most a brit szakszolgálatoktól szivárgott ki.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői budapesti látogatásán a Huawei témája is előkerül. Az Egyesült Államok azt nem nézi jó szemmel, hogy a kínai technológiai vállalat egyre hangsúlyosabban van jelen Magyarországon. Honnan ered ez az egész ügy? Mik a lehetséges kimenetelei? Kérdések és válaszok.
Nem csitul a FaceTime-botrány: egy kanadai ügyvédi iroda most csoportos pert indít az Apple ellen, rengeteg potenciális ügyfelet képviselve.
Mégsem a héten, csak néhány nappal később teszi elérhetővé a FaceTime csoportos hívásfunkciójában talált problémát javító szoftverfrissítést az Apple. Ez volt az a hiba, amely lehetővé tette, hogy az iOS-eszközök tulajdonosai lehallgassanak másokat.
Durvul a helyzet: a pár napja kirobbant FaceTime-botrány, illetve annak kezelése már a New York-i főügyész figyelmét is felkeltette. Vizsgálatot indít az Apple ellen.
Egy, a FaceTime-ot érintő súlyos szoftverhiba miatt szinte bármelyik iOS-eszköz által lehallgatható a másik fél és környezete. A gond nagyobbik része, hogy ehhez válaszolni sem kell a hívásra. Az Apple ideiglenesen kikapcsolta a csevegő problémás funkcióját.
Az alaplapgyártó belsős nyomozása megerősítette a vállalat korábbi állítását, miszerint nem találtak arra utaló jelet, hogy Kína rizsszemnyi chipeket tett volna a Supermicro alkatrészeire, hogy cégtitkokhoz jusson.
Az újságíró egy szaúdi disszidenssel levelezett, aki a rendszer egyik legismertebb bírálója, és akivel ifjúsági mozgalom felállítását tervezték.
Hírszerzői jelentések szerint Donald Trump iPhone-ját az oroszok mellett a kínaiak is lehallgatják, a kommunista rezsim pedig nem ment el szó nélkül a dolog mellett.
Totális tévedésnek nevezte a Twitteren a The New York Times információját Donald Trump, mely szerint az elnök kizárólag iPhone-okat hajlandó használni, fittyet hányva ezzel a biztonságra. Trump csak azt felejtette el, hogy a mikroblog jelzi, miről írja a posztokat.
Az ellenzék támadásai nyomán ellehetetlenült Katica Janeva különleges ügyészségi vezető munkája, így lemondott hivataláról.