Megjelent a rendelet, nyomkövetőt kaphatnak a külföldi vendégek ellen tüntetők
A kormány indokként az állam nemzetközi célkitűzéseinek megvalósítására és a gazdasági kapcsolatok alakulására hivatkozik.
A kormány indokként az állam nemzetközi célkitűzéseinek megvalósítására és a gazdasági kapcsolatok alakulására hivatkozik.
Már érthető, miért rendeltek 3000 darab új, kínainak tűnő nyomkövetős okosórát a hatóságok, miközben ennek csak alig több mint a harmada van használatban raboknál és bűnügyi felügyelet alatt állóknál. Az eszköz pontossága mellett az is kérdés, van-e jogalap távol tartani azokat, akiket veszélyesnek ítéltek a védett személyekre nézve.
Felgyorsítják a felújítási munkákat.
Több napba telhet, mire sikerül elhárítani a balesetveszélyt.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.
A végső döntést a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács hozza meg.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett az indiai külügyminiszterrel és a pakisztáni elnökkel a feszültségek enyhítése érdekében.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalát Lébénynél lezárták.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Egy rábapordányi állattartó telepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás betegség vírusa, a marhaállományt felszámolják és elkezdték a kontaktkutatást.
Ezzel kárpótolják az autósokat az M30-as részleges lezárása miatt. Az nem derül ki Lázár János rendeletéből, hogy a már idén is lezárt főút miatt miért csak jövőre lehet olcsóbban matricát venni.
Katonákkal őrzött faluk, munkahelyükön ragadt tömegek, borzalmas „kézmosodák” jellemezték a hatvanas évek nagy járványát, amely anyagilag is hatalmas veszteség volt az ágazatnak. És persze már akkor is az volt a nagy kérdés: nyitva lehet-e a kocsma?
Azokat az átkelőket érintheti az intézkedés, amelyeken nem lehetséges az ellenőrzés.
A múlt heti hasonló demonstráción végül négy hidat is megbénítottak a résztvevők.
Időszakosan több forgalmas fővárosi utat is le fognak zárni, és a parkolás is problémás lesz a belvárosban és az I. kerületben is.
Mindössze pár hétig mehettek nyugati turisták Észak-Koreába, ismét lezárták az országot.
Egy kamion felborult az úttesten.
A Lánchíd mellett a pesti alsó rakpart egy részét sem lehet majd megközelíteni.
Több világsztár is forgat most a fővárosban, így Keanu Reeves vagy Emilia Clarke is feltűnhet a Lánchídnál.
Amerikai kutatók szerint a járvány miatti lezárás bár szükséges volt, a gyerekek szociális fejlődésére negatív hatást gyakorolt.