Leesett egy mozgólépcsőről és meghalt egy kerekesszékes nő a reptéren, egymilliárd forintot fizethet a légitársaság
Az eset még 2017 decemberében történt, ám csak most döntött a bíróság.
Az eset még 2017 decemberében történt, ám csak most döntött a bíróság.
A légikatasztrófa körülményeiről szóló teljes jelentést csak jövőre publikálják, de most ismertettek néhány részletet.
A külügyi tárca szerint a légügyi megállapodás újratárgyalásáról, nem új járat indításáról egyeztetett a magyar nagykövet az illetékes mongol miniszterrel.
Míg egyes országokban az állam állja a beutazók PCR-tesztjét, több régióban csakis magánúton végzett vizsgálattal lehet igazolni, hogy az egyén nem koronavírus-fertőzött. Ennek a költségét azonban az érintettnek kell megfizetnie. Egyesek máris elkezdték kijátszani a rendszert.
Az ulánbátori nagykövet szerint egy cég vizsgálja a lehetőséget.
Némi csúszással induló első járatuk Athén és Abu-Dzabi között repül majd január 15-től.
Közel 3 milliárd zlotys segítséget adhatnak a járvány miatt nehézségekkel küzdő légitársaságnak, miután az Európai Bizottság is jóváhagyta a tervet.
A repülőgépek közel másfél évig nem szállhattak fel.
Az ausztrál légitársaság vezetője szerint más cégek is követni fogják a példájukat, és megkövetelik az oltásigazolást.
A légitársaság kedvezményes jegyeket ajánl Eric Trumpnak, ha már az elnöki különgépet nem használhatja a jövőben.
Így adnak munkát a fedélzeti ellátásért felelős személyzetnek.
A Finnair finn légitársaság mintegy 700 dolgozójától válik meg jövő év márciusáig a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt.
A Japan Airlines járatain nem hangzik el többször, hogy „hölgyeim és uraim”.
A házhoz szállított sajttortától és fagyasztott csirkétől elkezdve az Antarktiszt átrepülő légi turizmusig: a legkülönfélébb ötletekkel próbálnak talpon maradni a légitársaságok.
Tíz százalék kedvezményt ígért, de csak ötöt adott a légitársaság.