Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az eset még 2017 decemberében történt, ám csak most döntött a bíróság.
A 75 éves áldozat éppen Hawaiiról repült a Washington állambeli Spokane-ba, amikor Portlandben át kellett szállnia egy másik repülőre. Az amputált lábú és egyéb, nem közölt betegségben szenvedő hölgy éppen a beszállókapujához igyekezett, amikor leesett egy mozgólépcsőről, aminek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.
A család azt állította a perben, hogy kérték az Alaska Airlines légitársaságot, segítsék az áldozatot az egyik beszállókaputól a másikig eljutni, ám hiába voltak ott az elején a segítők, végül egyedül hagyták, ami miatt édesanyjuk összezavarodott, és emiatt eshetett le a mozgólépcsőről.
A légitársaság ugyanakkor azt állította, hogy bár valóban ott voltak segítőik, hogy támogassák a hölgyet, ő maga volt az, aki később elutasította, hogy tovább segítsék.
Az esküdtszék azonban a családnak adott igazat, és összességében 3,2 millió dollár kifizetésére ítélte az Alaska Airlinest. A légitársaság már bejelentette, hogy vélhetően fellebbezni fog a döntés miatt. (Usatoday)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.