Lemondtak az önkormányzati támogatásról a miskolci vízilabdázók
A koronavírus-járvány elleni harc jegyében.
A koronavírus-járvány elleni harc jegyében.
hvg.hu
Elállt a kormány a Diósgyőri vár rekonstrukciójának másfél milliárd forintos pályázatától, aminek a kivitelezést elindító támogatói nyilatkozatát két hónappal ezelőtt írta alá a Miniszterelnökség. A várfejlesztést korábban még tízmilliárdos pluszpénzzel is támogatta a kormány, ez egyelőre nincs veszélyben.
hvg.hu
Az ellenőrök fogják figyelni, kinek van maszkja.
hvg.hu
A járványhelyzet vis maior, ha akadályozza a miskolci kosárcsarnok építését, a szerződés automatikusan hosszabbodik, a vállalkozóknak csak szólniuk kell.
Miskolcon és Pécsen lezárják a turisták elől a parkolókat, Debrecenben nem nyitják ki a Nagyerdőt, Győrben és Székesfehérváron pedig drákói szigorral veszik fel a harcot a járvány terjedése ellen.
hvg.hu
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint szándékosan felgyújtott egy miskolci családi házat, hogy a lakókat megölje – tájékoztatta a bíróság az MTI-t szombaton.
MTI
Magyarból, matematikából és történelemből készítik fel a diákokat.
MTI
Egy sályi cigánycsalád otthonában néztük végig Orbán Viktor évértékelő beszédét éppen aznap, amikor Toroczkai László egy gyilkosság nyomán erőfitogtató felvonulást szervezett a Miskolc melletti faluba. Az is kiderült, mit szólnak a romák ahhoz, ahogyan a miniszterelnökünk újabban a cigányokról beszél.
A baleset az Andrássy és a Fürdő utcák kereszteződésében történt.
hvg.hu
A férfi az utasokat is inzultálta a miskolci járaton.
hvg.hu
Ezt egy egyszerű keresés kidobja.
hvg.hu
Különös rongálás.
hvg.hu
A fiatal nőt méhen kívüli terhességgel műtötték, bár ezt utólag a szövettani vizsgálat nem igazolta.
hvg.hu
Külső szakértőkkel nézette át a miskolci városvezetés, mit örököltek, és nem örülhetnek az eredménynek.
hvg.hu
További tizenötöt pedig megtámadtak.
hvg.hu
A szocialista párt többek között azt szeretné megtudni, igaz-e az, hogy a miskolci kórházban egy roma származású nőnek tudtán kívül köttették el petevezetékét, hogy ne szülhessen.
hvg.hu
Az utas a szerelvényen lett rosszul, már nem tudtak segíteni rajta.
hvg.hu
Miskolcon egy lakóház gyulladt ki, Vas megyében egy családi ház tetőszerkezete ég.
hvg.hu
Sajószentpéteren egészen konkrétan egészségtelen a levegő.
hvg.hu
hvg.hu
MTI