Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A korlátozások kezdete óta szívesebben vásárolnak helyben az emberek, már ahol még megvan a bolt és napi friss áru – erről beszélt a hvg.hu-nak Tóth László, az Unió Coop vezetője. Miskolcon és Sajóecsegén jártunk, hogy megtudjuk, hogyan boldogulnak a kisboltok a járvány idején. Videó.
Az ország 1500 helyén jelenlévő Coop régóta küzd azzal, hogy a kistelepülési boltok helyett a vásárlók a nagyobb üzleteket választják. A kijárási korlátozások elrendelése után ez a tendencia megfordult: az emberek, ha tehetik próbálják minimalizálni a mozgásukat, a beszerzéseiket is szívesebben intézik helyben. Vannak viszont olyan hátrányos helyzetű települések, ahol a növekvő munkanélküliség és a vásárlóerő csökkenése végképp kihúzhatja a talajt a helyi kisbolt alól – kongatta meg a vészharangot a napokban a cégcsoport elnöke, Pekó László.
Miskolcra és környékére látogattunk el, ahol azt is láttuk, hogyan változott a forgalom a pánikvásárlások óta, és arról is beszélgettünk boltvezetővel, hogyan hat az üzletek forgalmára a 65 év felettiek számára kijelölt idősáv.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.