Friderikusz Sándor 300 millió forintért árulja a belvárosi luxusirodáját
A 217 négyzetméteres ingatlan eredetileg meghirdetett árából már 60 millió forintot engedtek.
A 217 négyzetméteres ingatlan eredetileg meghirdetett árából már 60 millió forintot engedtek.
hvg.hu
Donald Trump rendeletet ad ki a rendfenntartásról.
MTI
Állampolgári kötelességük a kormányzó szerint.
MTI
Megkétszerezik a rendőrök számát is a George Floyd halála után kitört zavargások miatt. Közben új halottkémi jelentés készült a Minneapolisban rendőri intézkedés közben meghalt férfiról, ami szerint Floyd már akkor halott lehetett, amikor a mentőautóba tették. Az orvosok gyilkosságnak minősítették az esetet.
MTI
A világ legrangosabb autókiállításai között jegyzett rendezvény leghamarabb 2021-ben térhet vissza.
hvg.hu
Először csökkent száz alá az egy napon bekövetkezett halálesetek száma New Yorkban államban azóta, hogy az amerikai metropoliszban és a város térségében bevezették a szigorú karanténszabályokat.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt zárva marad az amerikai-kanadai határ, New York állam kormányzója pedig azt közölte, hogy engedélyezik a kis létszámú ünneplést a Hősök Napján.
MTI
Az ügyet nem viszik tovább a szövetségi alkotmánybíróság elé, tehát minden bizonnyal lesz voksolás.
MTI
New York államban eddig több mint 350 ezer koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak és több mint 22 ezren haltak meg a járványban.
MTI
Ha a főzde megrendelést kap, Buddy és Barely viszi az ajtóig a csomagot.
hvg.hu
El lehet végezni a koronavírus miatt elhalasztott műtéteket.
MTI
Nagyon lassan csökken New York államban a halálesetek száma.
MTI
Most New Yorkból, Miamiból, Torontóból és Reykjavíkból hoznak haza magyarokat. Csütörtökön landol Budapesten az a repülőgép, amellyel 120 magyar hoznak haza, többségüket Észak-Amerikából – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
MTI
MTI
hvg.hu
Bezártak a New York-i tábori kórházak, több amerikai városban légi parádéval tisztelegtek az ápolók és orvosok előtt szombaton.
MTI
New York államban csökken az új betegek és a halálos áldozatok száma.
MTI
A parkokban túl sokan vannak, így több hely jut biztonságosan mindenkinek.
MTI
Dr. Lorna Breen apja azt mondja: a lánya is a járvány áldozata ugyanúgy, mint a betegek.
hvg.hu
Az élet járvány idején sem állhat le teljesen.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban már több mint 33 ezren haltak meg a koronavírus okozta beteségbe.
MTI
Az általában közlekedési dugókkal terhelt utakon most kivételesen csak egy román oldtimer árválkodott.
hvg.hu