Infosztrájkot tartottak az egyetemi átalakítás ellen
A legújabb lépéssel már a hazai egyetemek 70 százaléka alapítványi fenntartású magánegyetem lesz.
A legújabb lépéssel már a hazai egyetemek 70 százaléka alapítványi fenntartású magánegyetem lesz.
Kötelező lesz maszkot viselni, és sportolni vagy énekelni is csak kültéren lehet majd az újranyitó osztrák iskolákban.
A kutatók sem értik pontosan, miért van az, hogy a szülők társadalmi státusza meghatározóbb a fizetésünk tekintetében, mint a saját végzettségünk.
Elmarad az SZFE-n szervezett, szerdai nyilvános beszélgetés, amelyre korábban igent mondott a modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos is, mivel Stumpf István az utolsó pillanatban mégis visszavonta a részvételét.
Az egyetem közleményében leszögezte, helyzetükön nem változtat, hogy módosíthatják az intézményt korábban elüldöző törvényt.
Az összes, azonos szakra felvételiző e-mail-címét elküldte a Színház- és Filmművészeti Egyetem a jelentkezőknek, majd kétszer is hibás információk körbeküldése miatt kényszerültek magyarázkodásra.
Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.
A miniszter szerint nehéz az orvostudományba, a műszaki tudományokba ideológiát vinni.
A tárca azt közölte, hogy a pedagógusok is „szinte valamennyien” munkába álltak.
Nehezen találja a helyét a mesterképzés a bolognai rendszerben, a természettudományos és informatikai mesterszakokon pedig továbbra is kevés a diák.
Szombaton este nyújtotta be a parlamentnek a törvényjavaslatot a kormány.
A szeptembertől színészosztályt vezető Szarvas úgy véli, sokan azért mennek az egyetemre, mert ők ott fognak tanítani.
Hétfőtől újra jelenléti oktatás lesz az alsó tagozatokon, ám az otthon maradók is kapnak feladatokat.
A miniszter az igazgatóknak szóló levelében azt is kijelenti, az óvodás csoportokat nem lehet összevonni akkor sem, ha alacsony a jelenlévők létszáma.
Ezt az Oktatási Hivatal is megerősítette. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a kormány semmit nem vett figyelembe abból, ami az iskolák felelős újranyitásához szükséges lenne.
A rendkívüli szünettel az a probléma, hogy az így elmaradt órákat elvileg a nyáron pótolni kellene.
A választék nagy, az érdeklődés egyre kisebb – a felsőoktatási szakirányú képzésekre jelentkezők száma tíz év alatt megfeleződött, noha az élethosszig tartó tanulásnak ez bevált, gyorsan és rugalmasan változó, az igényekhez alkalmazkodó formája.
A szakszervezet szerint jogellenes lépésekre próbálják kényszeríteni a pedagógusokat.
Sok diák nem lesz bent az iskolákban hétfőtől, hiába indul újra a jelenléti oktatás az alsó tagozaton. Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók nem rajonganak az ötletért. Lesz, ahol arra számítanak, hogy olyan lesz az oktatás, mintha ügyeletet tartanának, és a részleges újranyitással feleslegesen új szituációt alakít ki a kormány.