#oktatás



Jól alakul a járvány, a szülők kaptak oltást és a gyerekek is szétestek már - ezek is érvek az iskolába engedés mellett
 

Jól alakul a járvány, a szülők kaptak oltást és a gyerekek is szétestek már - ezek is érvek az iskolába engedés mellett

Az általános iskolák alsó tagozatainak nyitása előtt elég nagy volt a félelem attól, hogy ez a lépés súlyosbít majd a járványhelyzeten. Szerencsére ez nem következett be, és a kisdiákok egyre nagyobb arányban térnek vissza az iskolapadba. A felsőbb évfolyamoknál kisebb az ellenállás, bár az ADOM diákmozgalom még mindig halasztást követel. Az áprilisi nyitástól a tanárok nagyobb része is ódzkodott, majd szinte kivétel nélkül mindenki visszament tanítani.

Windisch Judit Windisch Judit



Vége a karanténoktatásnak, de nem tehet úgy az iskola, mintha semmi nem történt volna
 

Vége a karanténoktatásnak, de nem tehet úgy az iskola, mintha semmi nem történt volna

A középiskolások eddigi életük mintegy tizenötödét töltötték iskolán kívüli oktatással, de a kisebbeknek is sok hetet kellett kihagyniuk, ezt nem lehet nem figyelembe venni a tanév utolsó öt – immár jelenléti oktatásos – hetében. Dolgozatok, a kimaradt tananyag ledarálása, közösségépítés? Mire érdemes használni, és mire nem a június 15-ig hátralévő napokat?















Felmondott egy tanítónő a fertőzéstől tartva, most milliókat követel rajta a Klebelsberg Központ
 

Felmondott egy tanítónő a fertőzéstől tartva, most milliókat követel rajta a Klebelsberg Központ

Saját és fokozottan veszélyeztetett férje egészségi állapotát féltve, az iskolai biztonsági intézkedéseket elégtelennek látva, rendkívüli lemondással távozott tavaly novemberben egy pedagógus egy hazai általános iskolából. Távozási módjának jogszerűségét azonban vitatja a fenntartó. A pedagógus ezért pert indított, mire a Klebelsberg Központ viszontkeresettel élt, és milliókat követel az azóta munka nélkül maradt nőn.