szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az intézmény a honlapján tette közzé a válaszait a lap kérdéseire.

A honlapján válaszolt a Magyar Hírlap kérdéseire a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), miután a jobboldali lap arról írt cikket, hogy nem kaptak választ az intézménytől.

A téma továbbra is az MTA finanszírozása, miután tavaly kiderült, hogy az akadémia első negyedéves költségvetésének egy részét elvonja a kormány. Az MTA múlt heti közleménye szerint akár futó kutatási programok is leállhatnak, ha a minisztérium továbbra sem szabadítja fel az első negyedévi költségvetésüket, de a minisztérium szerint van elég pénze az MTA-nak így is. Az MTA-nál egyébként megkezdődött a kutatóintézetek átvilágítása, elvileg csak ezután kellene döntést hozni az intézmény esetleges átalakításáról, a minisztérium azonban nem kíván addig pénzt adni az MTA-nak, amíg az átvilágítás nem fejeződik be.

A Magyar Hírlap hétfőn arról írt cikket, hogy hiába kérdeztek rá az MTA-nál a gazdálkodására, az intézmény nem válaszolt, állítólag azért, mert a lap nem közölte egy ott megjelent korábbi interjúra az MTA reagálását.

A január eleji interjúban Böröcz László fideszes képviselő többek között arról beszélt, hogy az Akadémiánál "eddig sok esetben ellenőrizetlenül rendelkeztek a források felett", az MTA ezzel kapcsolatban pedig egy olyan közleményt küldött a Magyar Hírlapnak, amelyben ezt megalapozatlannak nevezik, hozzátéve, hogy a képviselő nem ismeri az MTA tevékenységének szakmai és gazdasági rendszerét, és hogy azt az Állami Számvevőszék amúgy is évente ellenőrzi, de hibát nem talált.

A Magyar Hírlap azt írta, "olvasói hozzászólásként" kezelték az intézmény reakcióját az interjúra.

Az MTA mindenesetre most a honlapján válaszolt a lap kérdéseire, amely továbbra is az intézmény gazdálkodását firtatta. A válaszokból az derül ki, hogy

  • Az MTA 2019. évi költségvetése törvényben meghatározott, tervezett kiadási főösszege 56 146,5 millió forint, amelynek forrása 44 067,4 millió forint bevétel, amiből 20 110,6 millió forint az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezetéből várható. A közvetlen költségvetési támogatás 12 079,1 millió forint.
  • A jogszabályok szerint az akadémikusok tiszteletdíja évi 2100 millió forint, az MTA doktorainak tiszteletdíja pedig járulékkal együtt évi 3360 millió forint. Ezt az MTA köteles hiánytalanul biztosítani a kedvezményezettek részére. Az összeg havonta egyenlő arányban érkezik, a kincstári finanszírozás rendje szerint. Felhasználása más célra nem lehetséges.
  • Arra, hogy mennyi pénzt nyertek uniós vagy hazai pályázatokon, a zárszámadási törvényt ajánlották a Magyar Hírlap figyelmébe.
  • "Az Akadémia gazdálkodása átlátható, minden kutatóközpont rendszeresen nyilvánosságra hozza elemi költségvetéseit és költségvetési beszámolóit."

A válaszokban kitérnek arra is, hogy bár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata szerint egyéb forrásokat kellene átcsoportosítania a dologi kiadásokra, ezt visszautasítják:

Az MTA visszautasít minden olyan törekvést, ami a jogbiztonság mellőzésével az MTA vagyonának felélésére irányul. Sem a kutatóintézetek jövőjével, sem a majdani finanszírozási rendszerrel kapcsolatban az MTA semmilyen konkrét tervet nem kapott. Az ismeretlen finanszírozási jövő hatalmas kockázatot rejt magában. Ezért minden olyan lépés, amelyet az ITM a források tulajdonosaként javasolt, vállalhatatlan kockázatot jelent a számunkra.

Hozzáteszik, a kutatóközpontok év végi maradványai egyébként is kötelezettségvállalással terheltek, az intézeti költségvetési maradvány összege pedig nem a működtetést szolgálja, célzott felhasználása miatt minden intézménynek elszámolási kötelezettsége van a támogatóval szemben.

Kérdésre kitérnek arra is, hogy

az ITM-nek nem vállalása, hanem törvényben rögzített kötelezettsége a kutatóhálózat működtetésének finanszírozása. A kutatóhálózat működtetésének teljes forrását az ITM fejezetében helyezték el, így értelmezhetetlen a kérdés azon része, hogy az MTA "nem teljesíti a maga részét". Ilyen rész nincs.

Az összes kérdés-választ az Akadémia honlapján lehet elolvasni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!