szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Január végén jelentette be a kerület, hogy közterület-használati engedélyhez köti az e-rollerek utcai tárolását. Most bekeményítenek.

Bírságot szabnak ki az engedély nélkül parkoló e-rollerek miatt – közölte Budapest VI. kerületének polgármestere. Soproni Tamás a közösségi oldalán azt írta:

Az elmúlt hetekben visszatértek az e-rollerek a kerületbe, noha a tárgyalásokat az üzemeltető Lime-mal nem zártuk le. A széthagyott, eldobált rollerek megint ott vannak az utcákon, akadályozzák és veszélyeztetik a közlekedést, rontják az utcaképet.”

Soproni hozzátette, hogy az önkormányzat megoldásra törekszik, ezért nemrég területbejárást is tartottak, amelynek során rollertárolók lehetséges helyeit térképezték fel.

Amíg azonban nem születik egyezség a Lime és az önkormányzat között, addig az utcán engedély nélkül parkoló e-rollerekre bírságot szabunk ki”

– jelezte, hozzáfűzve, hogy a közterület használata ugyanis a Lime-nek ugyanúgy engedélyhez kötött és pénzbe kerül, mint bárki másnak. A cég azonban nem kért engedélyt, és nem is fizet.

Ahogy megírtuk, január végén közterület-használati engedélyhez kötötte az e-rollerek utcai tárolását Terézváros képviselő-testülete. Az intézkedéssel a képviselők a közlekedők biztonságát, az itt lakók érdekeit és az utcaképet védik.

Azt megelőzően Erzsébetvárosban döntöttek úgy, hogy talált tárgyként kezelik azokat az e-rollereket, amelyeket úgy tesznek le, hogy akadályozzák a gyalogos forgalmat. Tavaly nyáron a Belvárosból kivonult a Lime, novemberben pedig arról cikkeztünk, hogy a kormány kitiltotta a Kossuth Lajos térről az egyszerű közlekedési eszközöket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!