Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#politika

Lengyel Tibor Itthon

Pegasus-ügy: A Fidesz joggal tart attól, hogy egy kormányváltás után minden kiderül

Több lehetőség is van a megfigyelési ügy kivizsgálására, de ebből a Fidesz egyet már kilőtt, és valószínű, hogy a másik kettőben, a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásában, illetve a nemzetbiztonsági bizottság ténymegállapító vizsgálatában sem lesz partner. Erre pedig politikai megfontolásból folyamodhatnak a kormánypártok.

Lengyel Tibor Itthon

Máshol ebbe belebukna a politika - interjú Szabó Máté Dániel jogásszal a megfigyelési ügyről

A Pegasus nevű szoftverhez kapcsolódó megfigyelési ügy kivizsgálása nem érdeke a kormányzatnak, de ha be is bizonyosodna a törvénytelenség, komoly jogi, pláne politikai következményei ennek aligha lennének – mondta Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért szakmai igazgatója. A hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt: a titkos információgyűjtés magyar szabályozásával több gond is van: túlságosan elnagyolt, hiányoznak garanciális szabályok, nincs érdemi jogorvoslati lehetőség, ráadásul sérti az emberi jogokat.

Serdült Viktória Itthon

Pegasus-ügy: Amit tudunk, és amit csak sejtünk

Az utóbbi évek egyik legnagyobb megfigyelési botrányát robbantotta ki egy nemzetközi oknyomozó újságírói hálózat: több magyar célszemély, köztük újságírók és az Orbán-kormány kritikusai ellen is bevetettek egy izraeli kémfegyvert. Az érintettek csak találgatni tudnak, a kormány tagad, mi pedig összegyűjtöttünk mindent, amit eddig tudni lehet a Pegasus-megfigyelésről.

hvg.hu Itthon

Miközben Szijjártó a nemzetbiztonsági vizsgálat lehetőségéről beszélt, a Fidesz már le is lőtte az esélyét

Nem tudja kivizsgálni a nemzetbiztonsági bizottság a lehallgatási botrányt, mivel a Fidesz nem tartja ezt indokoltnak, nélkülük pedig határozatképtelen a testület. Éppen azzal egy időben közölték ezt, amikor a külügyminiszter arról beszélt, hogy egy bizottsági vizsgálat a törvényes módja az ügy tisztázásának.

hvg.hu Gazdaság

Varga Zoltán a megfigyelt találkozóról: "Az egy baráti beszélgetés volt, nem egy államcsíny"

Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust - derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként. A célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. A lap többükkel beszélt is. Kutatásuk során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak.

hvg.hu Itthon

Direkt36: Az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is célba vettek az izraeli kémfegyverrel

Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust - derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként. A célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Kutatásuk során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak.

1
268 269 270 271 272
324
Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

A címlapról ajánljuk