Több milliárd forintot dobott szét a fideszes nagyvárosok között a kormány
Négy ellenzéki vezetésű város is kapott támogatást, de csak meghatározott célra használhatják fel.
Négy ellenzéki vezetésű város is kapott támogatást, de csak meghatározott célra használhatják fel.
Az OSZK archívuma fog az épületbe kerülni.
Ez történt az idén. Év végi mérleg, kronologikus sorrendben, alább a januártól áprilisig tartó időszakot idézzük fel.
A családokért felelős miniszter szerint sokan dolgoznának szívesen egy csapatban Orbán Viktorral.
Az esés mértéke egyforma a biztos pártválasztók és a teljes népesség körében is. A Republikon Intézet felmérése szerint az egyesült ellenzék 4-5 százalékkal magasabb támogatottsággal bír, mint a kormánypártok.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék Tiborcz István keresetét a Karácsony Gergely főpolgármester ellen indított polgári perben. A Tiborcz-adó kifejezés a döntés szerint nem sértette a miniszterelnök vejének sem a becsületét, sem a névhasználathoz fűződő jogát.
A közös jelöltek mindegyikét átvilágítják.
Az államfő több ponton is alaptörvény-ellenesnek találta a múlt kedden elfogadott törvényt.
A Fidesz akkor kommunikál jól, amikor kézben tudja tartani az ügyet, amiről szó van, a járvány kommunikációját nem gondolták ki jól, nagy kérdés, hogy a gazdasági válságért a kormányt vagy a járványt hibáztatják majd többen – véli Török Gábor.
December 23-án este 7-től lekapcsolják a díszkivilágítást, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, az iparűzési adót felére csökkentik, hogy a járványhelyzetben segítsenek a kkv-knak és az egyéni vállalkozóknak.
Mind a hat párt közös listán indul, olyan jelöltet nem támogatnak, aki korrupciós bűncselekményben részt vett vagy összejátszott a Fidesszel.
A miniszterelnököt a Welt am Sonntagnak adott interjúban szembesítették azzal, a jogállamisági mechanizmusnál nincs szó migrációs kérdésről, mire Orbán közölte, ez nem képzelődés, az Európai Parlament módosítása tág teret adott volna a szankciókra.
Az amerikai színész harmadszorra sem hagyta szó nélkül a magyar miniszterelnök politikáját.
A parlament megalakulása és a házelnökök megválasztása előfeltétele volt annak, hogy beiktassák az új bukaresti kormányt.
A magyar és a lengyel kormányt dicsérte, Soros Györgyöt és a mostani szlovák kormányt támadta a bukott szlovák miniszterelnök.