Az egész Fidesz-frakciót kizárná az Európai Néppárt
Úgy módosítanák az Európai Néppárt EP-frakciójának működési szabályzatát, hogy egyetlen szavazással, a képviselők egyszerű többségével ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.
Úgy módosítanák az Európai Néppárt EP-frakciójának működési szabályzatát, hogy egyetlen szavazással, a képviselők egyszerű többségével ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.
Egy Párizsból induló magángéppel utazott karácsonykor Közép-Afrikába választási megfigyelőnek a Jobbik újpesti képviselője, Szabó Balázs, valamint egy, a pártból nemrég kilépett politikus, volt parlamenti képviselő, Samu Tamás Gergő is. A választás, amit megfigyeltek, különösen fontos volt Oroszországnak: a Kreml az elmúlt években szinte a teljes titkosszolgálati arzenálját bevetette azért, hogy komoly befolyást szerezzen az aranyban, gyémántban és urániumban gazdag Közép-afrikai Köztársaságban. Az utat egy olyan, oroszokhoz köthető berlini szervezet fizette, amely lengyel ágon Mateusz Piskorskihoz tartozik. Ő az a lengyel politikus, akit azzal vádolnak, hogy oroszoknak és kínaiaknak kémkedett. Amikor Szabó Balázst az afrikai úttal kapcsolatos orosz szálról kérdeztük, azt mondta: naiv lenne, ha még csak nem is sejtené, hogy emögött állhat orosz pénz vagy befolyás.
A külügyminiszter szerint a volt amerikai elnök nem nézi ki a magyarokból, hogy érett döntést tudnának hozni a jövőjükről.
A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence szerint a pénzügyminiszter felelős a II. és a III. kerületet ért kormányzati elvonásokért. Varga Mihály rongálást emleget.
Az újpesti önkormányzat jobbikos képviselője és a nemrég a pártból kilépett Samu Tamás egykori parlamenti képviselő karácsony második napján egy Párizsból induló magánrepülőgéppel a Közép-Afrikai Köztársaságba utaztak, ahol éppen választás zajlott. Egy olyan választás, amelynek a kampányában Oroszország aktív szerepet vállalt. Merthogy a Kreml az elmúlt években katonai és szinte teljes titkosszolgálati arzenálját is bevetette annak érdekében, hogy komoly befolyást szerezzen az aranyban, gyémántban és urániában gazdag államban.
Bayer Zsolt szerint a honfitársai már kifizették a 300 ezer forintos kártérítést Hadházy Ákosnak. A képviselő szerint viszont a publicistát a barátai átverték.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elutasította a VIII. kerületi önkormányzat évek óta átalakítás alatt álló káptalanfüredi gyermeküdülője átadási határidejének meghosszabbítását, és az állami támogatás visszafizetését követeli az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól. Szabó Tünde tavaly nyáron még jóváhagyta ezeket a kéréseket. Pikó András polgármester szerint a lépéssel a gyerekeken áll bosszút a Fidesz.
Tisztességtelennek nevezte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, hogy a kormány csaknem 2 milliárd forinttal több hozzájárulást kér Budapesttől az elővárosi közlekedés finanszírozására.
Márki-Zay szerint a járványkezelés és a Szájer-botrány betett a Fidesznek, azonban sima többséggel még így is nyerhet.
Azt mondta, idén emberfeletti munka lesz a közszolgáltatások biztosítása.
Péterffy Attila szerint neki a biodíszlet szerepét szánták azon az egyeztetésen, ahol az önkormányzatokat érintő újabb elvonást bejelentette a kormányfő.
Az Emmi volt vezetőjét november elején választották püspökké és január végén iktatják be hivatalába. Távozása egyelőre nem kis fejtörést okoz a Fidesz elnökének.
A nyomozás októberben indult, még nincs gyanúsítottja az ügynek.
Közleményt adott ki vasárnap 10 amerikai demokrata és republikánus szenátor, amelyben arra szólítják fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot.
A tavaszi akció miatt a rendőrség összesen 14 milliós bírságot szabott ki, az érintettek pereltek.
A színész készített egy kollázst az üzenetekből, amivel saját bevallása szerint tükröt szeretne tartani.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság döntheti el, hogy indít-e nyomozást.
A magyar európai parlamenti képviselők megítéléséről készített reprezentatív felmérést a közvéleménykutató.
A közmédia műsorában semmi karcosat nem lehet várni a miniszterelnökről, Bagi Iván előadott hát egy nagyon gyenge Orbán-beszédet.