EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az államkincstári elnöki állás szakmai követelményeit eddig tételesen felsorolta egy kormányrendelet, most ezeket kihúzták, és csak annyi szerepel a helyükön, hogy a szakmai és képesítési feltételekről a miniszter dönt.
A kormány ezentúl nem akar beleszólni abba, hogy ki vezetheti az államkincstárat, helyette Nagy Márton belátásra bízza a döntést.
Eddig ugyanis volt egy kormányrendelet, amely azt mondta: a Magyar Államkincstár elnökévé „szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább ötéves közigazgatási vagy pénzügyi gyakorlattal és legalább ötéves vezetői tapasztalattal rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki”. Az elnökhelyetteseknél három év gyakorlat és tapasztalat is elég, a többi követelmény azonos.
Egy csütörtök este megjelent rendelet azonban pénteki hatállyal törli ezt, és a következő szöveggel pótolja: az elnök és helyettesei „kinevezésének szakmai és képesítési feltételeit a miniszter határozza meg”.
Kivételesen még indoklás is olvasható a jogszabály bevezetésében: a változtatás „a kinevezések feltételrendszerének meghatározását a gyakorlati elvárásokhoz jobban igazodó módon az államháztartásért felelős miniszter hatáskörébe utalja”. Ez Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert jelenti, hiszen ő vette át a megszűnt pénzügyminiszteri hatásköröket is.
A Magyar Államkincsárat jelenleg Bugár Csaba elnök vezeti, és öt helyettese van: Tavaszi Zsolt az államháztartási és pénzforgalmi szolgáltatásokért, Budainé Kovács Zsuzsanna az informatikáért, Zsolnai Gabriella a hálózatirányításért, Detre Miklós a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért, Labancz Attila pedig a lakossági szolgáltatásokért felelős.
A honlap szerint valamennyien megfelelnek az eddigi, most törölt követelményeknek. De Nagy Márton miniszter bármelyiküket lecserélheti, és akkor már ő szabhatja meg, hogy az új kinevezettek milyen feltételeket teljesítsenek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.