Az autó elütötte, a busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből
A kecskeméti férfi a helyszínen meghalt.
A kecskeméti férfi a helyszínen meghalt.
A sok száz lóerős sportszedánnal nem túl nehéz átlépni a sebességhatárokat.
A kórházból vitték haza az erdőkertesi késelőt a rendőrök, amikor az két járőrre támadt. Az apja szerint a fia nem bűnöző alkat.
Az ujjai arra is eltévedtek, ahová nem kellett volna.
Szabálysértésekre hivatkozva kért pénzt egy rendőr az autópályán.
Egy félméteres nyílást szúrt ki Csikériánál egy kutyás járőr.
Ez nagyjából akkora összeg, mint Erdogan védelme volt a török elnök budapesti látogatása idején.
Nem sokkal az eset után beazonosították a feltételezett elkövetőt.
A rendőrség ismét nyilvánosságra hozott egy felvételt az életveszélyesen közlekedő sofőrökről.
Ehelyett őt jelentették végül fel valótlan bejelentés miatt.
Halálos közúti közlekedési balesetet okozott, majd barátjára terelte a gyanút egy 40 éves férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
A másfél évvel ezelőtti feljelentés után azonban nagyon hamar kiderült, hogy nem volt igaz az állítás.
A kórházba szállítás után meghalt a szombat délután, az M2-es autóúton történt baleset sérültje - közölte a rendőrség a honlapján.
A buszon szúrta ki áldozatát, a szatyrából kilógó kiflik alapján azonosították.
Jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt, hamis rendszámmal közlekedett egy férfi Budaörsön. Ivott is.
Az első két próbálkozását észrevették, a harmadik sikerült, de ott voltak a rendőrök is.
A vízirendészek ma hajnalban mentették meg annak a 34 éves nőnek az életét, aki a IX. kerületben, a Boráros térnél a Dunába esett.
A nagy trükk az volt, hogy a benzinkúton dolgozó nő nyitva hagyta az ajtót.