Karácsony Gergely a Tóth Csaba-ügyet a múlt részének tekinti
A főpolgármester szerint Tóth Csaba az ellene felhozott vádakat érdemben tudja majd cáfolni az előválasztáson.
A főpolgármester szerint Tóth Csaba az ellene felhozott vádakat érdemben tudja majd cáfolni az előválasztáson.
hvg.hu
A kormány hallgat róla, meddig maradnak a katonák a rendőrök mellett.
hvg.hu
A dohányzó nőknél a tüdőrák mellett más daganatos megbetegedések is gyakoribbak.
hvg.hu
Böröcz szerint csak az veheti majd meg áron alul az önkormányzati bérlakását, aki már legalább 5 éve bérlője annak. Bayer Zsoltnak és Rákay Philipnek így még két és fél évig fizetnie kellhet a 30-40 ezer forintos bérleti díjat.
hvg.hu
Két rabló még szökésben van.
hvg.hu
Csak annyit közöltek, hogy szerintük korrekt megállapodás született.
hvg.hu
Az indoklás mindig az volt, hogy nincs hely a kórházban.
hvg.hu
Az RTL Klub információ szerint jövő héttől nem kell várni a szabad időpontokra, ha a kártyával kapcsolatban szeretnénk intézkedni.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter a rendszerváltó Orbánt állította példaként Antony Blinken bírálatára.
hvg.hu
A nyitottságot a felmérésben résztvevő magyar cégek 60 százaléka tartja fontosnak.
hvg.hu
Érintésmentes találkozás megengedett az idősotthonoknál, de nincs mindenhol erre lehetőség.
hvg.hu
A barack ára már tavaly is a duplája volt az egy évvel azelőttinek, most még drágább lehet.
hvg.hu
Az egyik verekedő azzal védekezik, hogy ő csak visszaütött.
hvg.hu
Többször is megesett, hogy valaki tévedésből nem ugyanazt a vakcinát kapta másodjára, mint az első oltásnál, de a virológusok szerint ilyenkor sincs baj.
hvg.hu
Karácsony szerint elég egy levelet küldeni ahhoz a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, hogy ne legyen világbajnokság.
hvg.hu
Baranyi Krisztina szerint fontosabb, hogy a 8-10 ezer kollégiumi férőhelyet biztosító diákváros felépülhessen.
hvg.hu
Egy 100 négyzetméteres melléképület kapott lángra a hét végén a XV. kerületben.
hvg.hu
Mindkét esetben szülés után történt a tragédia.
hvg.hu