szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az RTL Klub információ szerint jövő héttől nem kell várni a szabad időpontokra, ha a kártyával kapcsolatban szeretnénk intézkedni.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Szombat óta a védettségi igazolványokkal rendelkezők számára valamelyest szabadabb lett az élet, az RTL Híradónak viszont több néző is arról panaszkodott, hogy hiába kapták már meg rég az oltásukat, a kártya még nem jutott el hozzájuk.

Az egyik egészségügyi dolgozó néző a műsorban elmondta: januári oltása óta hiába várja a védettséget igazoló kártyát, és eredmény nélkül fordult a hivatalokhoz, így pedig nem tudja kihasználni a beoltottaknak járó előnyöket.

A Híradó arra is felhívta a figyelmet, hogy a védetteknek járó kedvezményeket azok a magyarok sem élvezhetik automatikusan, akik külföldön kapták meg az oltást, az ő igazolásukat ugyanis nem fogadják el a magyar hatóságok. Az egyik néző Ausztriában kapta meg az oltását, ő a híradónak azt mesélte, nemrég ellenanyag-vizsgálatra kellett mennie, és csak ezzel mehetett el az egyik kormányablakba, hogy itthon is érvényesítsék a védettségi igazolványát. A kormányablakokban viszont alig van szabad időpont - tette hozzá a híradó.

Az RTL megkereste az Operatív Törzset az üggyel kapcsolatban, ahonnan azt a választ kapták: a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés céljából május 3-ától, azaz hétfőtől már időpontfoglalás nélkül is felkereshetők a kormányablakok.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!