#sikkasztás


Mindent beismert: elítélték a diákok pénzét elsikkasztó „fideszes tanár urat”
 

Mindent beismert: elítélték a diákok pénzét elsikkasztó „fideszes tanár urat”

Bűnös, valóban milliókat sikkasztott el egy V. kerületi iskola alapítványának pénzéből – ismerte el az a tanár, aki a bűncselekmény idején egyben az V. kerületi önkormányzat bizottságának Fidesz–KDNP delegáltja is volt. A rendőrség korábban leállította a nyomozást azzal, hogy nem történt semmi törvénytelen, ehhez képest ott voltunk a tárgyaláson, ahol a gyerekek tanulmányaira, kirándulására szánt pénzt lenyúló tanárt végül jogerősen elítélték. A kiszabott pénzbüntetést részletekben fizetheti ki a pedagógus, aki jelenleg is egy iskolában dolgozik – miközben a megrövidített alapítvány szerint máig nem térítette meg a diákjaiknak okozott teljes kárt.






Amikor a szexbotrány újraválasztást vagy Pro Urbe díjat ér - politikusi botrányhistória
 

Amikor a szexbotrány újraválasztást vagy Pro Urbe díjat ér - politikusi botrányhistória

Kizárták, leváltották, lemondott, maradt, ment és maradt is. A rendszerváltás óta mindegyik variáció előfordult, amikor politikusok bármilyen botrányba keveredtek, ebből a szempontból a Borkai-ügy sem példátlan. A skandalumok kiváltó oka is sokféle volt, a lista a bűncselekménytől az összeférhetetlenségen át a parlamenti szavazásig terjed. Összeállításunk messze a teljesség igénye nélkül készült.

hvg360 hvg360