És akkor lett Prince Youtube-csatorna
A helyzet iróniája, hogy a tavaly elhunyt zenész 2010-ben még azt nyilatkozta, hogy "az internetnek úgy ahogy van, vége".
A helyzet iróniája, hogy a tavaly elhunyt zenész 2010-ben még azt nyilatkozta, hogy "az internetnek úgy ahogy van, vége".
Jay-Z új albumán már üzent Kanye Westnek, a két rapper közötti ellentét pedig úgy fest, jogi útra terelődik.
Az amerikai popsztár teljes katalógusa újra elérhető minden streaming-felületen, írja a Buzzfeed.
Októberben érkezik az HBO-ra a Terápia harmadik, egyben utolsó évada, amely az Aranyélet sikerreceptjét követve még inkább magyar környezetbe helyezi Dargay és páciensei történetét. A magyar HBO vezéralakjaival a magyar sorozatok mellett az egyre szélesebb kínálatot nyújtó HBO GO-ról és a csatorna forgatókönyv-pályázatának utóéletéről is beszélgettünk.
Új streaming zeneszolgáltatás indulása van a láthatáron, ugyanis az eddig MP3-gyilkosként emlegetett, kiváló hangminőséggel próbálkozó projekt vezetői döntöttek: Xstream néven a Spotify és az Apple Music babérjaira törnek.
Öngyilkos lett az a férfi, aki a hét végén Clevelandben a nyílt utcán megölt egy idős férfit, miközben a gyilkosságot videóra vette és feltöltötte a Facebookra.
Az internet összeköt távol lévő szeretteinkkel – és nincs ez másként a karácsonyi időszakban sem. A nethasználat azonban az élő tévéműsorok "használatát" is megváltoztatja – áll egy friss felmérés összegzőjében.
4,7 milliárd alkalommal hallgatták a legnépszerűbb előadó számait a zenei streaming-szolgáltatáson.
Az Amazon úgy döntött, hogy beszáll a streaming piacra: fizetős, reklámmentes és korlátlan zenehallgatással járó szolgáltatást indított, amely bizonyos esetekben még olcsóbb is, mint a Spotify és az Apple Music.
Egy kanadai rapper, Drake érte el elsőként azt az álomhatárt az Apple Musicon, amelyre Tim Cook is büszke lehet. Nem ez az első jele annak, hogy az Apple streaming zeneszolgáltatása sikeres.
A Prince-, Kanye West-, és Beyoncé-féle exkluzív tartalmak sem segítettek az idei évben jókora veszteséget termelő Tidalen.
Közel tíz hónappal a megjelenése után átlépte a tízmilliós letöltési számot a Google áruházában egy Apple-höz fűződő alkalmazás.
Van egy titkos csapat a Netflixnél. A munkájukra sokan irigykedhetnek, ugyanis egész álló nap filmeket, sorozatokat kell nézniük.
Adele rekordszámban elfogyott, 25 című albuma péntektől a Spotify, Apple Music és a Tidal streaming-oldalakon is hozzáférhető.
Elindult a Spotify újdonsága, már videókat is lehet nézni az eddig csak streaming zeneszolgáltatásáról ismert alkalmazással.
Akinek magyar szinkron és felirat nélkül is bejött a Netflix, talán egy dolgot hiányolhat: egy igazán jó keresési lehetőséget a filmekhez és sorozatokhoz – amiket aztán például a Netflixen is megnézhet. Ez az oldal praktikus módszereket kínál a válogatásra.
Sokkal többen streameltek zenét, több bakelitlemez kelt el, és Adele is új albumot jelentetett meg.
Lemezipari források megerősítették: karácsony este minden nagy streaming-szolgáltatóhoz felkerül a Beatles-életmű, jelenti a Billboard.
A legendás négyes dalait és lemezeit eddig nem hallgathattuk streaming-felületeken, ám ez hamarosan változhat, jelenti a Billboard.
Új zenei szolgáltatás indul, és ebben semmi meglepő sincsen. Annál érdekesebb viszont a szolgáltató „személye”.