Promóciós turnékból a zenészek legfőbb bevételi forrásává váltak a koncertek. Az előadók különböző módszerekkel próbálják növelni a jegyárbevételeket úgy, hogy ne látsszanak mohónak.
Az angol Ed Sheeran a budapesti Sziget Fesztivál előtti állomásán külön is ünnepelhetett. A zeneiparban mozgó pénzeket követő Pollstar rögtön világgá kürtölte, hogy az első hannoveri fellépés bevételével a 28 éves gitáros 2017 óta tartó Divide nevű koncertturnéja lett minden idők legsikeresebbje, megelőzve az ír U2 együttest, amely 2009–2011-ben 736,4 millió dollárt kasszírozott. A szólisták között Sheeran egy éve előzte meg a szintén angol Roger Waterst, amikor a varsói Nemzeti Stadionban több mint százezer ember előtt énekelt. És még egy rekord is az övé, turnéja ausztráliai szakaszának bevétele a Dire Straits 32 éves ottani csúcsát döntötte meg.
Mark Knopfler együttese három évtizede még promócióként használta a koncertkörútját. Világszerte tartott fellépéseivel a Brothers in Arms című lemezét – és az új formátumot, a cd-t – reklámozta, s ez be is jött, mert az albumból 30 millió darabot adtak el. Az internet azonban mindent a feje tetejére állított. A cd-eladások a töredékükre estek vissza, a visszatérő vinillemez pedig gyűjtők drága kultuszcikke lett. Az ingyenes letöltést kínáló kalózkodás ellen a zeneipar sokáig hiába küzdött, a digitális értékesítés – például az Apple iTunes boltja – kifulladt, a megoldást a havi előfizetés fejében több millió számot kínáló streamingszolgáltatók jelentik. Közülük három uralja a piacot: a svéd Spotify, az Apple Music és az Amazon Music. A választék elképesztő, a piacvezető Spotify 35 millió dalt kínál, aminek egyszeri meghallgatásához hat átlagos emberélet kellene. A streaming milliónyi apró dollárcentje megállította a bevételek zuhanását, és 2017–2018-ban már növekedést regisztráltak.
A sztárok jövedelmének már jellemzően a háromnegyede–négyötöde származik a turnékból. Nem csoda, hogy azok egyre hosszabbra nyúlnak, vagy – mint az újra összeállt Guns N' Roses esetében – rövid erőgyűjtés után folytatódnak. Csupán a pénz 15 százaléka jön azokból a számokból, amiket az előadók vagy együttesek írnak, s lemezen, letölthető formában, illetve streaming révén értékesítenek. A fennmaradó 5 százalék pedig kiadói jogdíjakból vagy a zenéjük reklámhoz, valamint egyéb célokra értékesítéséből származik.
A jelenségről könyvet írt Alan Krueger princetoni közgazdászprofesszor, aki Barack Obama elnök gazdasági főtanácsadója is volt. A röviddel idén márciusi öngyilkossága után megjelent Rockonomics című elemzésből kiderül, hogy a koncertüzlet sem különbözik az USA – vagy a világ – valóságától. A zenészek felső 1 százalékához folyik be a turnébevételek 60 százaléka – 1982-ben még 26 százalék volt ez az arány. Ez azt jelenti, hogy miközben a sztárok stadionokat, arénákat töltenek meg, és több százmillió dollár bevételű koncertsorozatokat szerveznek, a többiek gyakran munka mellett lépnek fel, és csak kevesen lesznek utcazenészből világsztárok, mint Sheeran (HVG, 2019. augusztus 1.).
A koncertjegyek árazása külön közgazdasági dilemma. A zenészek nem akarják túl drágán adni a belépőket, mert nem szeretnék, ha a rajongóik mohónak tartanák őket. Pedig szó sincs arról, hogy ne szeretnék a pénzt. Krueger erre egy anekdotát idéz a Beatlesről, amelynek tagjaitól sokak szerint távol állt az anyagiasság, Paul McCartney azonban egyszer a Rolling Stone zenei szaklapnak elmondta: ez csupán mítosz. Volt, hogy azzal a felkiáltással ültek le John Lennonnal: „Írjunk meg egy úszómedencét!” A közgazdászprofesszor kiszámolta, hogy 1975–1995 között – amikor a koncertek még promóciós célt szolgáltak, s előfordult, hogy veszteségesek voltak – a jegyek ára alig, az éves infláció fölött 2 százalékkal emelkedett. 1996–2005 között aztán megduplázódtak az árak, és a 2005–2017-es időszakban már majdnem az infláció másfélszeresével drágultak.
A jegyek azonban még így is alulárazottak maradtak – legalábbis, ha azt nézzük, hogy a jegyüzérek mennyit kerestek rajtuk. A tevékenység már nem a koncertek helyszíne előtt, személyes alkudozással zajlik, hanem átköltözött az internetre, és decens módon másodlagos piacnak hívják. Két legismertebb szereplője a 2000-ben indult, az eBay online bolhapiac által 2007-ben felvásárolt StubHub, valamint a 2006-ban Londonban alapított, genfi székhelyű Viagogo, amelyek az eladókat és a vevőket kötik össze. Az üzletbe az amerikai TicketsNow és a brit TicketExchange révén beszállt az elsődleges jegyértékesítés óriása, a Ticketmaster, amelyet 2010-ben felvásárolt a legnagyobb koncert- és rendezvényszervező Live Nation, és ezt Barack Obama elnöksége idején pisszenés nélkül jóváhagyták a versenyhatóságok.
A rajongók azonban, még ha kénytelenek is igénybe venni a szolgáltatásaikat, úgy vélik, átvágják őket. Ez gyakran be is bizonyosodik. Már mindegyik másodlagos jegyértékesítőnek volt botránya, folyt ellene vizsgálat. A legtöbben – magyarországi fórumokon is – a Viagogót átkozzák, amelyet a sorozatos panaszok miatt a Google nemrég törölt a keresési eredményeinél megjelenő hirdetők közül. A legnagyobb meghökkenést az okozza, hogy az amúgy is jóval a névérték fölött kínált belépőkre indokolatlan költségeket raknak rá, s azokat az apró betűs részekben rejtik el. Régóta gyanítják a rajongók azt is, hogy azért fogynak el pillanatok alatt a koncertjegyek, mert az elsődleges értékesítők visszatartják azokat, hogy nagyobb haszonnal adhassák el. Nemrég pedig kiderült, hogy ebben akár a zenészek is partnerek.
A Billboard amerikai zenei szaklap a múlt hónapban egy 2017-ben rögzített telefonbeszélgetésre hivatkozva leplezte le, hogy a Live Nation és a Metallica egyik konzultánsa megegyezett abban, hogy a metálzenekar – amely az ezredfordulón a szerzői jogok súlyos anyagi kárt okozó megsértése miatt a megszűnésbe perelte az első zenemegosztó portált, a Napstert – turnéján mintegy 88 ezer jegyet rögtön a másodlagos piacra irányítanak, s a hasznon megosztoznak. A Metallica – amelynek 40 százalék járt – azt állítja, nem tudott az umbuldáról, a szintén 40 százalékot szakító Live Nation viszont elismerte, de hozzátette, csak akkor trükközött, amikor arra az előadók megkérték. Mint az a tucatnyi, amely 2016–2017-ben így tett.
Mivel a koncertjegyek ára papíron nem követi a klasszikus keresleti és kínálati törvényeket, a zenészek többféle módon próbálják az eddig elmaradt hasznot a jegyüzérektől magukhoz terelni. Megszokottá váltak a VIP-csomagok, amelyek különleges elbánást kínálnak.
Az egyik pionír a The Rolling Stones volt, amely amúgy is annyit kér, amennyit csak akar, a hívei ugyanis nem orrolnak meg rá, és örülnek, hogy még élőben láthatják a 76 éves, nemrég szívműtéten átesett Mick Jaggert és az elpusztíthatatlannak tűnő, 75 éves Keith Richardsot. A példa ragadós, már ajánl fotózkodással egybekötött VIP-élményt a Backstreet Boys, Justin Timberlake koncertjén 950 dollárért a kiemelt hely mellett a show előtt lakoma és poszter jár, ugyanezért Pink 675 dollárt kér. A Metallica 2200 euróért a küzdőtér elkerített részét kínálja, persze enni-innivalóval, a koncert előtt pedig nem részletezett lazulást és profi fényképet a zenekar tagjaival. Akiknek ugyanakkor a javára szól, hogy rajongói klubjaik szerencsés tagjaival továbbra is ingyenesen találkoznak.
A legokosabb zenészek közé sorolt Taylor Swift más utat választott. Az még szokásos, hogy rajongói klubjának tagjai – akik éves díjat fizetnek vagy rendszeresen vesznek lemezt, illetve ajándéktárgyat – elsőbbséget élveznek a jegyvásárlásnál, hiszen ezt teszi az amerikai énekesnőtől a műfajt tekintve messze álló német Rammstein is. Swift azonban a légitársaságok üzleti modelljét például véve csomagokban, fokozatosan értékesíti a belépőket, amelyek a koncert időpontjához közeledve egyre drágábbak lesznek. Az új árazási módszerek sikerét mutatja, hogy a másodlagos piacok bevétele csökken, Swift legutóbbi turnéján szinte nem is tűnt fel jegy rajtuk.
De olyanok is akadnak, akik nem trükköznek. Sheeran vagy az amerikai munkásosztály rocktrubadúrjának tartott Bruce Springsteen ragaszkodik az alacsony jegyárakhoz, és másképp küzd a jegyüzérek ellen. Garth Brooks amerikai countryénekes pedig 2017-ben addig vállalt új koncerteket, amíg a 60 dolláros maximált áron akadt közönsége.
Mázsaszám pakolta, porciózta, leltározta a drogot, miközben a megfelelő légcserélő nélküli helyiségekben marta a szemét, bőrét a sokféle vegyi anyag – így nézett ki B.I. átlagos munkanapja a magyar rendőrség központi kábítószer-raktárában.
Új helyzet van.
Orbán Balázs és az MCC hazugsággal vádolja a HVG-t, pedig saját számaikkal állnak konfliktusban.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.
Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra csavartak még egyet az amúgy is abszurd alapanyagon.
A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
Még lakat sincs a kapun.
Az irániak most Izrael közepét támadták, Haifa volt a fő célpont.
