„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Gondolkoznak a probléma megoldásán.
Fontolgatja a Netflix, hogy valamilyen módon megakadályozza, hogy a felhasználói megosszák egymással a jelszavaikat - szúrta ki a The Independent Greg Peters, a cég termékfejlesztési vezetőjének válaszát egy kérdésre az online platform egy befektetői interjújában.
Az online filmnéző szolgáltatások üzletpolitikáját ugyanis a felhasználók könnyedén ki tudják játszani azzal, hogy közösen fizetnek elő a szolgáltatásra, majd a belépési jelszót megosztják egymással, így gyakorlatilag többen használnak egy előfizetést.
A Netflix ennek kifehérítésére már korábban bevezette, hogy egy előfizetéshez több felhasználói fiók is kapcsolható, bár alapvető céljuk az, hogy egy háztartásnak legyen egy előfizetése, és az ott lakók készítsenek maguknak külön fiókokat, de a jelszavak megosztása így is bevett szokás maradt.
Peters most azt mondta, egyelőre nincs semmi konkrét bejelentenivalójuk, de vizsgálják és ellenőrzik a helyzetet, szeretnének egy felhasználóbarát megoldást találni rá, amellyel nem idegenítik el az előfizetőket.
Ha értesülni szeretne a Netflix változtatásairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.