Döntött a bíróság, kártérítést kell fizetnie a Volkswagennek
Precedens értékű a német szövetségi legfelsőbb bíróság határozata.
Precedens értékű a német szövetségi legfelsőbb bíróság határozata.
Az ID.3 piacra kerülését igen komoly szoftverproblémák hátráltatják, amit most belső források is megerősítettek.
Már komoly mennyiség készült az ID.3-ból, azonban a rengeteg hiba miatt a vásárlókhoz eddig egy példány sem juthatott el.
Az ingyenesen letölthető és díjmentesen használható okostelefonos applikációnak nemcsak a neve ÉletMentő, különböző funkciói szó szerint is életmentők lehetnek.
Már javában készül a Radeon videokártyákhoz tartozó Adrenalin új, 2020-as változata. Egy érdekes funkció is kerülhet bele.
Kriptovalutákkal való kereskedéshez kínálnak szoftvert.
Befejezte a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését a Boeing.
Elon Musk cége úgy döntött, hogy itt az ideje egy kis teljesítménynövelésnek. Ami ráadásul semmibe sem kerül.
A junior tornászok győri világbajnokságán is alkalmazzák azt a szoftvert, amely segít majd a pontszámok kialakításában.
Hamarosan élesíthetik az Avigilon nevű rendszert Amerikában, ami támogatói szerint képes lehet felismerni, időben riasztani, és így megelőzni egy esetleges iskolai lövöldözést.
Szombaton több amerikai lap ütközött nyomtatási és szállítási nehézségekbe.
Windows Sandbox néven új funkcióval bővíti 10-es operációs rendszerét a Microsoft. A szolgáltatással a kétes forrásból származó alkalmazások lesznek futtathatók, de a gépen őrzött dokumentumoktól és fájloktól elzárt környezetben.
Szövegszerkesztő, képszerkesztő, videolejátszó, vírusvédelem – egy sor elengedhetetlen szoftvert kell telepítenünk, ha új laptop érkezik a családi vállalkozásba, vagy saját cégbe. De hogyan tudjuk kiválasztani a legmegbízhatóbbakat úgy, hogy közben pénzt is spóroljunk? Cikkünkben IT-szakemberek tanácsait gyűjtöttük össze.
A számos veszélyes helyzet elkerülésére és akár a sofőr elemzésére is alkalmas technológiát hamarosan akár egy egyszerű és olcsó autóban is minden további nélkül használni lehet majd.
A nagy értékű személyautókkal minden korábbinál egyszerűbb lesz a rossz hírű környékek elkerülése.
A felcsúti expolgármester cégének feladata lesz a Nemzeti Akkreditáló Hatóság eljárásainak tudásalapú átalakítása.