Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Precedens értékű a német szövetségi legfelsőbb bíróság határozata.
A Volkswagennek fizetnie kell azoknak, akik a társaság dízelbotrányában érintett automodelljeiből vásároltak – döntött egy ügyfél keresete alapján a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) hétfőn. A keresetet egy német férfi nyújtotta be, aki 2014-ben vásárolt egy Sharan típusú autót.
A bíróság hétfőn azt mondta ki, hogy ha a tulajdonos kéri, a Volkswagennek vissza kell vásárolnia az autót, de a vételár megállapításakor figyelembe kell venni a jármű által megtett kilométereket. A döntés precedens értékű. Azzal a kérdéssel, hogy az autótulajdonosok jogosultak-e a kártérítésre, alacsonyabb szintű bíróságok már foglalkoztak, de eltérő döntést hoztak.
A beadvánnyal élő német autótulajdonos azt akarta elérni, hogy a Volkswagen fizesse vissza a teljes vételárat, amit 2014-ben kifizetett kocsijáért.
A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást.
Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.
A botrány miatt indított vizsgálatokon más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.