szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar kutatók terveznek olyan beszédfelismerő szoftvert, amivel már korai fázisában fel lehetne ismerni a demenciát.

A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói.

Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demencia szindrómában, amelynek kétharmad része Alzheimer-típusú. A szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva mintegy egymillió embert érint napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája – közölte az egyetem.

Az Alzheimer-kórral foglalkozó kutatások jelenlegi célja a gyógymód megtalálása mellett a minél korábbi diagnózis felállítása. A magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar jelenlétét az emberi agyban.

"A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között" – idézi a közlemény Kálmán Jánost, a beszédelemző programot kidolgozó kutatócsoport vezetőjét.

A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver milliszekundumos pontossággal elvégzi az elemzést, artikulációs és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat, különféle értékeket számol.

A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak. Egyrészt szeretnének mobilapplikációs felhasználást, amikor a mobillal felvett mintát el kell küldeni egy adatbázisba, majd a rendszer visszajelez a teszt eredményéről. A második irány egy számítógépen működő változat, amelyet az alapellátásban a háziorvosok és szakasszisztensek, továbbá a biztosító társaságok is alkalmazhatnák.

Végül a harmadik irány egy olyan vizsgálati módszer, amely összekapcsolja a beszédelemzést a szemmozgások követésével. Ez a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget, mivel az eddigi kudarcok hátterében sokszor a nem kellően érzékeny, vagy csupán a memóriateljesítményre fókuszáló klinikai gyógyszervizsgálatok állnak – olvasható a közleményben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!