12 milliárdért sózza fel az utakat Mészáros Lőrinc köre
A tender, amelyet elnyertek, 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséről szól.
A tender, amelyet elnyertek, 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséről szól.
Az eddig véltnél sokkal több magas sótartalmú szennyvizet és mérgező vegyi anyagot termelnek a tengervíz-sótalanító üzemek világszerte - derült ki kanadai, holland és dél-koreai kutatók tanulmányából, amely szerint a szennyvíz jelentős része kezeletlenül kerül a tengerbe, súlyosan veszélyeztetve az ottani élővilágot.
Rózsaszínben és lilában pompázott az égbolt csütörtök hajnalban az egész Egyesült Királyság területén. A sónak van hozzá köze.
Elképesztő, akár több mint hússzoros árkülönbséget is lehet tapasztalni Magyarország nagyáruházaiban az étkezési sók között egységárban. Hogy mi lehet ennek a döbbenetes különbségnek az oka, egyelőre rejtély.
A brit egészségügyi szakértők megkongatták a vészharangot.
Tudta, hogy Orosházán rengeteg muszlim élt? Egy arab utazó több tízezer muszlimot látott a történelmi Magyarország területén, akik már érkezésünk előtt is itt éltek. A tatárjárás után tűntek el.
Bizarr ötletnek tűnik Kínába sót eladni, mégsem lehetetlen. Az egészségügyi célra kifejlesztett száraz sóterápia akár bomba üzlet is lehet.
A magas vérnyomás annyi embert érint, hogy szinte külön kutatási terület. Most összeszedte egy oldal a tudósok tippjeit: mit lehet enni és inni, és mit kell kerülni, hogy alacsonyabb értékeink legyenek.
A 23 éves amerikai anyát gyilkossággal vádolják.
A La Libre Belgique című belga napilap szerint az első kihallgatásán a 26 éves férfi bevallotta, hogy egyedül találta ki a merényletről szóló mesét, és a párizsi támadásoknál használt robbanóövekre hasonlító szerkezetet is ő barkácsolta. Robbanóanyag helyett azonban só és keksz volt benne.
Gyönyörű tájak, a természet mérhetetlen ereje és szépsége, halak minden mennyiségben, kedves, nyitott vendégszerető, kifejezetten humoros északi emberek és izgalmas gasztrokalandok – ez Izland. Kalandra fel!
Egy tudományos YouTube-csatornán jelent meg ez a videó, amelyben egy akvárium hideg vízbe olvadt sót tettek. Ami utána jött, valós időben ijesztő, lassítva pedig látványos.
Az egészségemre akkurátusan vigyázó kormánytól akár májzsugorodásig is ihatnám magam, de attól rendeleti úton tiltana el, hogy a kenyeret úgy fogyasszam, ahogy szeretem.
Ha eddig nem különösebben figyelt oda a sófogyasztásra, olvassa el ezt a rövid összefoglalót, ugyanis a túlzott sóbevitel veszélyes tünetekkel járhat.
Az MSZP felülvizsgáltatná a menzarendeletet, amellyel a hvg.hu az elmúlt időszakban többször is foglalkozott.
Sózzunk vagy ne sózzunk? Ha igen, mennyit? A menzareformot alapvetően jó ötletnek tartják az orvosok, hiszen a hosszú távú túlzott sófogyasztás komoly egészségügyi problémákat okoz, de úgy vélik, elvárásai nem életszerűek. Ezért a rendelet pont az ellenkezőjét éri mindannak, ami a célja lenne: az egészséges életmód ellen hat.
Száműzné a sótartókat az éttermekből a bolíviai kormány, hogy így küzdjön a népbetegség méretét öltő magas vérnyomás ellen.
Állítólag a szakácsok azért szeretik a csirkemellet, mert olyan nekik, mint a festőnek az üres vászon. Bármi megtörténhet vele, bármi kisülhet belőle. Csak egy valami nem eshet meg, hogy száraz maradjon. Mert alapállásból az. És sokak szerint, jellegtelen, egyhangú, íztelen hús, legyen bármilyen divatos, hála a folytonos fogyókúrázóknak. Most eloszlatjuk ezeket a tévhiteket.
14 asztali, tengeri és egyéb étkezésiként a piacon lévő sót vett vizsgálat alá a Nébih. A szakemberek csak adminsztrációs problémákat találtak, de abból meg annyit, hogy a vizsgált termékek fele teljes mértékben – kifogásolható dolgok nélkül – nem tudott átmenni a szűrésen.
Tom és Henry Herbert ötödik generációs kézműves konyhafanatikusok. Az egyik pék, a másik szakács-hentes. S mindkettő meglehetősen szenvedélyes. Ők a Faboluos Baker Brothers, azaz a Pékfivérek.