Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tender, amelyet elnyertek, 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséről szól.
A tiszakécskei Vakond Via Kft. nyerte azt a tendert, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) a kezelésében lévő 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséhez szükséges só beszerzésére írt ki – írja a G7.
A lap szerint Mészáros Lőrinc állandó üzlettársának, a Duna Aszfalt tulajdonosaként saját jogon is ismert Szíjj Lászlónak és a Habony Árpád szlovéniai médiaterjeszkedését finanszírozó Varga Károlynak a tulajdonában lévő cég
több mint 12 milliárd forintért szállíthat az állami vállalatnak a következő két évben.
A lap megjegyzi, hogy korábban nem is szerepelt a cég tevékenységei között olyan, ami alapján útszóró sót szállíthatna, a „vegyestermékkörű nagykereskedelmet” idén januártól vették fel tevékenységeik közé.
Szíjj és Varga cége egyébként nem önállóan vállalta a feladatot, alvállalkozóként két másik céget is bevontak. Ezek közül az egyik a Suller Kft., amely a lap szerint korábban többször befutott a Magyar Közút közbeszerzésein.
A mostani tenderen Szíjjék amúgy könnyedén nyertek, ugyanis az övéken kívül más ajánlat nem érkezett.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.