Vinnai Balázs: A technológia, az innováció az egészségüggyel karöltve legyőzheti a járványt
A tudományba, a kutatókba vetett bizalomra nagyobb szükségünk van, mint valaha, írja szerzőnk. Vélemény.
A tudományba, a kutatókba vetett bizalomra nagyobb szükségünk van, mint valaha, írja szerzőnk. Vélemény.
Vinnai Balázs
A jegybankelnök szerint ötszáz év után már nem tőke a legfontosabb a fejlődéshez, hanem a tehetség.
hvg.hu
Egyes becslések szerint az idei évben akár 60 százalékkal is zsugorodhat a Huawei mobileladásból származó bevétele, ezért a cégnek más források után kellett néznie.
hvg.hu
Olyan szövetet fejlesztett ki egy francia vállalat, amely állításuk szerint képes 99,9 százalékban megsemmisíteni a vírusokat és baktériumokat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik.
MTI
Daganatos betegeknek javasol pillanatok alatt személyre szabott célzott terápiát az Oncompass Medicine Hungary Kft. fejlesztése, ami elnyerte a Jövő Unikornisa európai díját.
hvg.hu
Idén először rendhagyó formában, virtuálisan rendezték meg a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai seregszemléjét, a CES-t. A bemutatott termékek új szintre emelik az okoseszközökről alkotott elképzeléseinket. És ha ez még nem elég: a Samsung pár nappal később bemutatta az okostelefonok legújabb zászlóshajóját is.
Samsung
A nemzetközi pályázaton az oroszok előtt nyert a magyar ROATEX Zrt. A 300 millió dolláros beruházás után tíz évig a magyar cég üzemeltetheti a rendszert.
unknown
Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák? Mi lesz a forradalmi fejlesztések hatása? Hogyan alakul majd a közlekedés, a vásárlás, az oktatás vagy a szórakozás jövője? Hogyan fest majd egyebek közt az egészségügy, az élettartam a nem is olyan távoli jövőben? Egyáltalán: mikor jön el az, amit jövőnek nevezünk? Ezeket a kérdéseket tárgyalja a HVG Könyvek által gondozott A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk című könyv, melynek több részletét bemutatjuk a következő hetekben.
hvg360
Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák? Mi lesz a forradalmi fejlesztések hatása? Hogyan alakul majd a közlekedés, a vásárlás, az oktatás vagy a szórakozás jövője? Hogyan fest majd egyebek közt az egészségügy, az élettartam a nem is olyan távoli jövőben? Egyáltalán: mikor jön el az, amit jövőnek nevezünk? Ezeket a kérdéseket tárgyalja a HVG Könyvek által gondozott A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk című könyv, melynek több részletét bemutatjuk a következő hetekben.
hvg360
Mindannyian láthattunk már hatalmas méretű kijelzőket, de talán nem mindenki gondolkodik el azon, hogy milyen előnyöket jelenthet egy cégnek, ha nem fél használni a csúcstechnológiát képviselő megoldásokat. A vizuális tartalom-megjelenítés sok cégnek segíthet a hatékonyság növelésében, lássuk, miért.
Samsung
A mobilinternet következő generációja nem csak nagyobb sebességet hoz a felhasználók életébe, de kitágítja az okoseszközök alkalmazásának lehetőségeit is. Nem érdemes félni tőle, viszont nem árt tisztában lenni az előnyeivel.
Samsung
Mostanában szinte a csapból is a vállalati, vállalkozói digitalizáció, illetve annak szükségessége folyik. De mit is nevezhetünk vállalati digitalizációnak? It-beruházások sorozata vagy céges kulturális irányváltás? Miért lenne szükség arra, hogy a kis- közép- és nagyvállalkozások pontosan meg tudják határozni a szükségleteiket és hogy miként induljanak el a digitalizáció útján? Miben segítheti a technológia fejlődése a kkv-kat, vállalkozókat, vállalatokat, miért érdemes a digitális megoldásokat választani, hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott, vagy éppen bizonytalan helyzetekhez a digitalizáció segítségével?
BrandLab
Őrült jó járgányt talált fel párjának az ezermester vlogger, még terepezni is lehet vele. Hamarosan bárki megveheti.
HVG
A technológiát soha nem önmagában értékeljük. A külcsín és a technológia együttesen formálja a fogyasztói észlelést, és a kombináció hatékonyabb, amikor az optimális különbözőség benyomását kelti - mutat rá Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora.
HVG Könyvek
A technológia fejlődésével egyidőben folyamatosan erősödnek azok a hangok, melyek szerint az újfajta világ az emberek elmagányosodásához vezet, közösségek bomlanak fel, a virtuális valóság pedig bekebelezi lelkünket. De valóban igazak ezek a félelmek? Lauter Adrienn pszichológussal beszélgettünk.
Samsung
Az Európai Unió összes tagállamát megkérdezi az Európai Bizottság, hogy mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról. Az EB arra is készen áll, hogy szabályozza a jövő egyik legfontosabb technológiáját.
hvg.hu
Ami éveken, évtizedeken keresztül csak a sci-fi írók fantáziájában, illetve a szakmai konferenciák nyitó beszédeinek vízióiban létezett, mostanra kézzel fogható valósággá vált. Lássuk, mit jelent, ha az életünknek már szerves részét képezi az innovatív, intelligens technológia.
Samsung
Körforgásos gazdaság, vertikális gazdálkodás, húsmentesség és hulladék nélküli élet – néhány olyan kifejezés, amelyet néhány éve még nem ismertünk, ma pedig már egyre inkább meghatározzák az egész életünket. Mi jöhet még?
Dobos Emese
Már csak pár hét van hátra 2019-ből, így itt az ideje körbenézni, hogy milyen újdonságokra, izgalmas fejlesztésekre számíthatunk jövőre.
Samsung
Szerda este Abraham Liu, a Huawei brüsszeli főképviselője az Európai Parlamentben igyekezett meggyőzni a döntéshozókat és az újságírókat arról, hogy megbízhatnak a kínai cégben.
hvg.hu