Hétfőtől kémlelje az eget, indul az év legszebb csillaghullása
A Perseidák meteorraj minden évben a leglátványosabb csillaghullást hozza el, a szemfülesek már megláthatják az első hullócsillagokat.
A Perseidák meteorraj minden évben a leglátványosabb csillaghullást hozza el, a szemfülesek már megláthatják az első hullócsillagokat.
HVG
A Skorpió csillagképben látható képződmény, az NGC 6334 a Földtől nagyjából 4000 fényévre található, a belsejében pedig sorra születnek a csillagok.
HVG
Amerikai tudósok most először végezték el annak a biokémiai felfedezésnek az éles tesztjét, amely a jövőben akár az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit is csökkentheti.
HVG
A térbeli tájékozódás és a memória károsodását okozó betegségek kezelésénél is hasznosulhat az a felfedezés, amit magyar kutatók tettek az agy vizsgálata közben.
HVG
Átmenetileg feltöltötték a talaj felső rétegét azok a zivatarok, amelyek a hét elején csaptak le Magyarországra, fellélegezni azonban még egyáltalán nem lehet.
HVG
Az amerikai John Hopkins Egyetem kutatói a gyakorló műtétek során készített videókon tanították be azt a mesterséges intelligenciát, amely nemrég bizonyította: százszázalékos pontossággal képes önállóan operálni.
HVG
Néhány egyszerű jel felhívja a figyelmünket arra, ha eljött az idő az ételtároló dobozunk kidobására. Az sem mindegy, miből készült, a silány minőségű dobozokból ugyanis sok mikroműanyag oldódik ki.
HVG
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem csak egy szubjektív élmény volt, a tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis nem fokozatosan öregszünk, hanem bizonyos életkorokban sokkal nagyobb nyomot hagy rajtunk az idő múlása.
HVG
Egy friss kutatás szerint a pisztácia esti fogyasztása sokkal nagyobb segítség lehet a prediabéteszesek számára, mint ha az ajánlott 15-30 gramm szénhidrátot fogyasztanák el.
HVG
Robbanásszerű kitöréseket produkálhatnak a szubglaciális vulkánok, ha elolvad az őket fedő vastag jégréteg. A jégkorszakot követően már történt hasonló.
HVG
Megeshet, hogy a jövőben időnként egy keveset le kell majd csípni egy-egy napból, már ami a hosszukat illeti.
HVG
Ismét szavazást indított a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, hogy megtalálja az év madarát. Ezúttal a bokrosokban élők közül kerül ki a győztes.
HVG
Évente mintegy 440 ezer csecsemő és kisgyerek halhat meg Afrikában a malária miatt, egy új gyógyszer azonban esélyt adhat nekik az életre.
HVG
Hozzájárul a nők egészségesebb öregedéshez, ha megisznak napi egy-két csésze kávét – erre a megállapításra jutott egy friss tanulmány. Van azonban néhány dolog, amit érdemes figyelembe venni.
HVG
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság M. Kiss Sándort saját halottjának tekinti.
MTI
A köhögés mellett a Parkinson-kórt is kezelheti az ambroxol, állapították meg a kutatók.
HVG
Amerikai kutatók muslicákat és emberi agysejteket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy ha fokozzák az agyban található egyik enzim működését, az segíthet az Alzheimer-kór elleni védekezésben.
HVG
Egyelőre még nem ismert, mekkora károkat okozhatott az országban a hétfői vihar – a pusztítás azonban jelentős. Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható? A meteorológus szerint ez elég valószínű.
HVG
Komoly vihar söpört végig az országon hétfő délután, eközben Dévaványán megdőlt a melegrekord is.
HVG
Minden valószínűség szerint a történelemben először sikerült azt rögzíteni, hogy egy aszteroida csapódik a Szaturnuszba. Az eredmény megerősítésére azonban még várni kell.
HVG