A XVII. században Anglia már uralta a tengereket, az újonnan felfedezett földrészekről, a távoli országokból árut szállító hajói – amelyek a hosszú úton olykor eltévedtek vagy zátonyra futottak – számára fontossá vált a pontos nyílt vízi navigáció, amelyhez a csillagászoktól vártak segítséget. II. Károly angol király 1675. június 22-én rendelte el a csillavizsgáló (Royal Observatory) építését „a helyek földrajzi hosszúságának megállapítására, valamint a pontos hajózás és csillagászat érdekében”, helyének a hajózás szempontjából is ideális, Temze közeli greenwichi kastélyparkban kimagasló dombtetőt jelölte ki. Az épület alapkövét a lerombolt egykori őrtorony helyén 1675. augusztus 10-én a frissen kinevezett első Királyi Csillagász, John Flamsteed tette le. Az építkezés a kor híres építésze, Sir Christopher Wren irányításával folyt, és egy év múlva Flamsteed már elkezdhette munkáját az obszervatóriumban (Flamsteed-házban).
A csillagvizsgáló főleg gyakorlati csillagászattal, azaz navigációval, időméréssel, a csillagok helyzetének meghatározásával foglalkozott. Eszközeikkel meg tudták mérni a delelő csillagok helyzetét az égbolton, amely alapján a földrajzi délkört (a hosszúsági kör mentén mindenütt egyszerre van dél), sőt a pontos időt is meg tudták határozni. 1767-ben Nevil Maskelyne az elvégzett számításokra alapozva megkezdte a greenwichi hosszúsági kör menti időn alapuló tengerészeti almanach (The Nautical Almanach) évenkénti kiadását. Az évkönyv valóban segítséget jelentett a tengerészek számára, akik a nyílt vízen a Hold és körülötte lévő csillagok állása alapján tájékozódtak, méréseiket az évkönyvben lévő számokhoz viszonyították és eszerint navigáltak. Ez a gyakorlatias, könnyen kezelhető kézikönyv (egyes példányai a Cambridge-i Egyetem digitális könyvtárában ma is megtalálhatók) hamarosan elterjedt a világon, és a tengerjáró hajók nagy része ezt használta. A csillagvizsgáló 1833-tól nyilvános pontos időméréseket is végzett, egyik tornyán naponta felhúztak egy messziről látható gömböt egy magas árbócra, majd pontosan egy órakor hirtelen leejtették. 1852-től már villanyóra jelezte a pontos időt az intézet kapuján, később az időjeleket postai és távíróhálózat továbbította, 1924-től pedig a BBC rádióadója sugározta. Az obszervatórium 1873-tól a fotográfia alkalmazása révén elsőként kezdte meg a Nap fotografikus megfigyelését, de élen járt az asztrofizikai kutatások terén is.
Greenwichi Királyi Csillagvizsgáló
Royal Observatory Greenwich
A 19. század második felében a vasút és az elektromos távíró elterjedése miatt halaszthatatlanná vált az egész Földre érvényes, egységes tájékozódási és időszámítási rendszer kialakítása. 1884. október 22-én Washingtonban összeült a Nemzetközi Fokmérési Szövetség 26 tagországa – köztük az Osztrák-Magyar Monarchia –, és késhegyre menő viták után a greenwichi délkört fogadták el egyetlen és egységes térképészeti és időszámítási kezdő meridiánként. Az Északi- és Déli-sarkot összekötő, a keleti és a nyugati félgömböt kettéválasztó 0 fokot jelölő képzeletbeli, a greenwichi obszervatórium fő teleszkópján áthaladó vonaltól kell számítani a keleti és nyugati hosszúságokat egészen 180 fokig. Ekkor fogadták el az egyetemes nap fogalmát is (universal day), amely Greenwichben éjfélkor kezdődik és 24 órából áll, a tengerészeti és csillagászati nap az egész Földön ekkor veszi kezdetét. A greenwichi délkör a világ időzóna-beosztásának is az alapja lett. A greenwichi középidőt (GMT) a csillagvizsgáló épületének kerítésén egy 24 órásra beosztott számlapú óra jelzi. 1961-ben a GMT-ét felváltotta az egyezményes koordinált világidő (UTC).
Greenwichi meridián
AFP / Adrian Dennis
A greenwichi királyi csillagászok nagy méretű szögmérőket, falra szerelhető meridiánműszereket használtak, ezeket később teleszkópokra cserélték, majd a 19. század végén újraépítették az obszervatórium kupoláját, hogy beférjen a nagyobb lencséjű Grubb-távcső (mára felújították és Greenwichben ismeretterjesztési céllal működik). Az intézmény a sok hatalmas eszközzel – a többszörös bővítés ellenére is – kinőtte helyét, valamint a légkör szennyezettsége miatt a csillagászati megfigyelések egyre nehezebbé váltak, a II. világháborúban pedig a Londont ért légi támadások során az épületek megrongálódtak. Így 1948-ban a csillagvizsgálót a sussexi Herstmonceux-kastélyba helyezték át, a tíz évig tartó költözés után az új nevén, Greenwichi Királyi Obszervatóriumként folytatta korábbi tevékenységét.
1967-ben már az új helyen üzemelték be Európa akkori legnagyobb tükrös teleszkópját, a 2,5 méter tükörátmérőjű, Isaac Newtonról elnevezett óriástávcsövet (1979-ben a Kanári-szigetekre, még jobb látási viszonyok közé költözött). Az egyetemi kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében 1990-ben a csillagvizsgálót Cambridge-be helyezték át, ahol 1998. október 31-én zárt be véglegesen. A korábban végzett megfigyelések az ideálisabb elhelyezkedésű magas hegyekben (például Hawaiin vagy az Andokban) felállított, nagyméretű távcsövekkel folytak tovább.
A régi obszervatórium ma a világörökség része, épületeiben múzeum, planetárium és egy multifunkciós, 21. századi csillagvizsgáló is működik. Legfőbb nevezetessége az udvarán húzódó fémcsík, amely a délkört jelzi (este lézerrel is kivetítik). A Sir George Biddell Airy által 1851-ben meghatározott greenwichi történelmi meridiánt 1884-ben választották a világ fő meridiánjává. Ezt váltotta fel 1984-ben az IERS referenciameridián, amely ezen a szélességi fokon körülbelül 102 méterrel keletre húzódik a greenwichi meridiántól.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
