Íme a magyar kéz által megrajzolt vadonatúj Renault Clio RS
A sokak által egyszerűen csak mini-Megane-nak becézett új Clióból ilyen lehet a felpaprikázott RS változat.
A sokak által egyszerűen csak mini-Megane-nak becézett új Clióból ilyen lehet a felpaprikázott RS változat.
A szedán és kombi kivitelben egyaránt elérhető új sportmodell egyedi dizájnt kapott, de azért még ne rohanjon érte a márkakereskedésekbe.
Az M8-ra egy keveset még várnunk kell, addig is azonban itt a G-Power elképesztően erős 8-as modellje.
Az amerikai gyártó új modellje a különleges automataváltóval versenypályán sokkal gyorsabb lehet, mint kéziváltóval.
A Lada Vesta sportosra hangolt csúcsmodellje közel 40 százalékkal erősebb az alapmodellnél. És szó szerint képes szinte teljesen kifektetni a kilométeróra mutatóját.
Az olasz SUV eddig sem számított gyengének, most viszont találtak még benne néhány extra lóerőt.
Gyorsan érdemes ráállni erre az iparágra is, és nevet szerezni az elektromos autók optikai tuningolásában.
Mértékletesség. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a 812 Superfast ezen nemesítése bőven emészthetőre, sőt akár szerethetőre sikeredett.
Élet a halál után, vagyis a több évtizednyi gyártást követően nemrég leállított modellből most készült egy igen különleges változat.
A sötét hangulatú SUV hatalmas utasterében az elképzelhető legnagyobb kényelemben lehet utazni.
Itt a bizonyíték arra, hogy a hatalmas csomagteret és az izomautós teljesítményt kiválóan lehet kombinálni egymással.
A bajor gyártó teljesen új fejlesztésű sportmodelljéből lesz csak hátul hajtó és összkerekes változat is. És a manuális váltóról sem feledkezik meg a BMW.
A családapák közül vélhetően nem kevesen álmodnak hasonlóan erős és egyben praktikus négykerekűről. Ez a négykarikás viszont garantáltan ritkán jön majd szembe az utakon.
Az olasz gyártó megvadította egy picit népszerű elérhető árú modelljének a külcsínjét, mutatjuk a végeredményt.
A bajor márka kompakt divatterepjárójából néhány hét múlva egy minden korábbinál sportosabb változat gördül be a szalonokba.
Európa legkelendőbb autójából most egy közel 300 lóerős változat érkezett, aminek nem sok igazi ellenfele akad az autópályákon. És a versenypályákon sem.
Ebből a Volkswagenből konkrétan egyetlen darab létezik, és bár magyar kezek munkáját dicséri, egy távoli kis szigetről érkezett hazánkba.
Ez a bajor járgány se nem új, se nem youngtimer, se nem oldtimer. Hanem egy igazi everytimer.
Ez az új német sportkocsi még a Turbónál és a GT2 RS-nél is sokkal komolyabb produkciót ad elő.
Néhány hetet még várnunk kell az új Jimny hazai felbukkanására, addig is azonban itt egy remek új változat belőle.