Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt
A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
A jegy- és bérletpénztárainak nyitvatartása is változik.
Az ingyen utazáshoz munkáltatói igazolás kell az egészségügyi dolgozóknak. A védekezésben részt vevő hallgatóknak a felsőoktatási intézményüktől is kell ilyen dokumentum.
Még gondolkodnak azon, mi legyen az este 8 és reggel 5 között közlekedő járatokkal.
Ha egy cég tervét nem fogadja el a kormányhivatal, akár több milliós büntetést is kaphat.
Azt is beleírták egy szerda délután megjelent kormányhatározatba, hogy a kormány szerint mennyi pénze van a fővárosnak – noha a főpolgármester sokszor elmondta, hogy ezek a pénzek nem szabadon felhasználhatóak.
A BKK a vele szemben támasztott új elvárásokról nem a kormánytól értesült, hanem csak a sajtóban olvasták.
A fővárosi tömegközlekedési cég járműparkja elöregedett és nagyon vegyes, sürgősen fiatalítani kellene.
Szegeden 328 millió forint mínusszal kevesebb pénzből járhatnak a buszok és a villamosok jövőre.
Továbbra is árad a Sajó és a Hernád, de a Bódva vízszintje is megemelkedett.
Brit tudósok megvizsgálták a távmunkában dolgozók közlekedési szokásait, és arra jutottak, hogy más okból kifolyólag sokkal inkább autóba ülnek, így nem csökken jelentősen a kibocsátás azzal, hogy az emberek többsége otthonról dolgozik.
Összesen 5 ezer férőhelyről lenne szó egy kormányhatározat szerint.
Nagy Zsolt színész a BKK videójában a "bunkó módon közlekedő pestiek" sztereotípiáját figurázza ki, aztán ad egy jó tanácsot.
A The Boring Company évek óta azon dolgozik, hogy elkészüljön az autósok által igénybe vehető városi alagútrendszer. Elon Musk szerint már közel járnak ahhoz, hogy elkészüljön az első ilyen jellegű építmény, Las Vegas alatt.
Új funkciót kapott egy termetes hüllő a Manchester melletti Salfordban.
Annyira zsúfolt volt szerda reggel egy nagykátáról pestre tartó vonat, hogy rosszul lett rajta egy lány. Az RTL Klub Híradója szerint lehetetlen megtartani a másfél méteres védőtávolságot, a MÁV szerint ilyen előírás már nincs is.
Immár a helyi tömegközlekedésre érvényes városi napijegyek is megvásárolhatók a MÁV alkalmazásában. Szintén hasznos, hogy a késő vonatra immár a menetrendi indulás után is megvásárolható a vonatjegy.
Szeptember 1-jétől reggel 8 óra után is gyakrabban fognak közlekedni a BKK járatai.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szakemberei összegyűjtötték, mik azok a felületek, amelyek képesek terjeszteni a kórságokat, így például a koronavírust is. Az alábbi dolgokat tehát inkább ne fogja meg, ha előtte nem mosott kezet.