15 perc alatt végzett a Vezúv Pompeji lakóival
A kutatók szerint a város lakói valószínűleg el sem tudták képzelni, mi történik velük.
A kutatók szerint a város lakói valószínűleg el sem tudták képzelni, mi történik velük.
Amilyen híres volt, olyan elfeledett lett. Minden idők egyik legsikeresebb filmje, a kilencszeres Oscar-díjas Az angol beteg kellett hozzá, hogy a filmbéli Almásy László nyomán az egészen másképp élt és halt valódi Almásy László Ede iránt is feltámadjon az érdeklődés, és kiderüljön például, hogy meleg volt.
Miért csökkent a termelés a munkások államában, milyen méreteket öltött a terror, ki volt az a két, későbbi horthysta miniszterelnök, aki a vörösöket szolgálta? Ezeket a kérdéseket is körbejárja a kutató a Tanácsköztársaságról most megjelent kötetében.
Az arany történetét folytató sorozat második részében a bankok kialakulásától az aranystandard kezdetéig tekintjük át az arany történetét.
Valószínűleg az 1952-ben felfedezett kispróféták tekercsének hiányzó része került elő.
Lehet-e jogos örököse a család egy diktátor vagyonának, ha ő azt a diktatúra idején jogtalanul szerezte? Spanyolországban egyre inkább nemmel válaszolnak erre a kérdésre, és igyekeznek visszaszerezni a vagyontárgyakat Franco tábornok famíliájától.
A barátok celláinak falai is megmaradtak.
Nem a Freeszfe volt az első egyesület, amely megkapta oktatási célra a Damjanich utca 4. szám alatti épületet. Működött ott már egy olyan iskola, ahova Darvas Ivántól Szentágothai Jánosig számos ismert tudós és művész járt, amelyről Karinthy Frigyes is írt és amely Német Birodalmi Iskolaként, amíg csak tudott, ellenállt a Harmadik Birodalomnak.
A Rómában élő Bruck Edith Magyarországon született. Tizenkét évesen deportálták Auschwitzba, ahonnan egyik nővérével tért vissza. Szülei, egy testvére, több rokona nem élte túl a holokausztot. A 88 éves író, költő egész életét a tanúságtevésnek szentelte, a pápa is felfigyelt rá.
Közéleti vita robbant ki Franciaországban amiatt, hogy a kormány eddig semmilyen hivatalos megemlékezést nem tervezett Bonaparte Napóleon francia császár halálának közelgő kétszázadik évfordulójára.
A kulturális kormányzat erőteljesen törekszik arra, hogy minél többet foglalkozzon a régmúlttal. Ennek jegyében készül film a királlyal szembeszegülés jogát rögzítő Aranybulláról. Az áthallás sem kizárt.
A XVII. századi leveleknél fontos volt, hogy ne rongálják meg őket.
Még tízezres nagyságrendű közelítésben sem határozható meg a trianoni menekültek száma – a többi közt erre a következtetésre jutott Koloh Gábor történész.
Sikerült törvénnyel végképp eltörölni szinte valamennyi önkényuralmi múltat idéző utcanevet Magyarországon. A helyi közösségek tanultak a történelem menetrendszerű átírásából, és olyan új neveket választottak – például Búza vagy Irsai Olivér –, amelyek talán kiállják a további rendszerváltások próbáját. Kisdobosmentesítés
Fel Szlovákiába, le Magyarországra... A legkevésbé sem kölcsönös, hanem éppen ellentétes érdekű felek írták alá a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményt 1946. február 27-én – éppen 75 évvel ezelőtt. Az egyik fél felszámolni, a másik megmenteni próbálta a csehszlovákiai magyar kisebbséget. Mindkettő tudott volna erre jobb lehetőséget, de a világhelyzet ezt engedte. A csehszlovákiai magyarság szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül a hontalanság, a kiszolgáltatottság és kilátástalanság éveiben a világháború után. De végül is sokkal nagyobb rész maradt meg belőle, mint a magyarországi szlovák kisebbségből.
Európa nagyvárosainak ékszerüzleteit rámolta ki falbontással, a lopott szajrét pedig saját bécsi ékszerüzletében értékesítette az osztrák elitnek Moránszky Gyula, akit valójában nem is így hívtak. Költekező sógorának és egy szemfüles osztrák detektívnek köszönhette lebukását. Dezső András magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatának második részében a múlt század húszas éveinek egyik nemzetközi szinten is nagypályás bűnözőjével ismerkedhetünk meg.
Az Emmi-miniszter szerint genetikai módszerekkel be tudják majd azonosítani a Fehérváron nyugvó magyar királyok csontvázait.
Szokták mondani, hogy az arany örök. Egyszerű marketingfogásnak hangzik ez a mondat, de valójában igaz. Elég hozzá megismerni az arany történelmét. Mi épp ezt tesszük 4 részes cikksorozatunkban, kicsit belepillantva a jövőbe is, ami minden bizonnyal egy újabb kiemelkedően fontos gazdasági korszakot rejt a nemesfém számára.
Ferenc pápa meglátogatta római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt - tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal.