Kőkorszaktól az űrkorszakig: az arany az igazi pénz - II. rész

A bankok kialakulása és az arany

James Tobin találó kijelentése szerint akkor jött létre az első bank, amikor az aranyművesek rájöttek, hogy nem szükséges a náluk letétbe tett arany 100% százalékát megtartaniuk ahhoz, hogy az általuk kibocsátott „arannyal fedezett” papírt a piacon elfogadják, és azzal a kereskedők egymásnak fizetni tudjanak.   

A fenti mondatban az is benne van, hogy már a kezdet kezdetén kitalálták, hogy pénzt lehet teremteni azáltal, hogy a bank csak részlegesen fedezi arannyal a nála letétbe helyezett arany betéteket. Talán ez a legfontosabb invenció, ami aztán sok lépésen át elvezett a mai modern bankrendszerig és pénzfogalomig.

Kereskedőket kiszolgáló és arany/ezüst letéteket őrző és hitelező helyek (templomok, gazdag kereskedők, uralkodói kincstárak) már az ókorban is léteztek, sőt a római korban már megjelentek a pénzügyi részvénytársaságok elődei is, de a mai értelemben vett bankok és hálózataik először a középkori Európában alakultak ki, talán épp a területi és politikai széttagoltság miatt.

A bankok megjelenésével Európában is elterjedt a pénzhelyettesítők használata. A bank által kibocsátott, elvileg arannyal fedezett váltópapírokból lettek a bankjegyek, amiket pénzként lehetett forgatni a kereskedelemben. Ekkor tehát még nem létezett jegybank, a szabad bankolás korát éljük, nincs központosítva, hogy ki jogosult pénzhelyettesítő papírt kibocsátani a pénzként funkcionáló arany fedezetére.  

Aztán hamarosan megjelentek a nemesfémmel nem fedezett bankjegyek is. A svéd jegybank honlapján található történet szerint az első svédországi fedezetlen bankjegy a Stockholm Banco által kibocsátott pénz kezdetben óriási siker volt, mert kényelmetlen volt a svéd rézpénz használata, de aztán a bank az egyre növekvő igényt kielégítendő egyre több bankjegyet bocsátott ki, ami persze egy idő után bizalmatlanságot eredményezett, majd jött az ilyenkor szokásos bankroham. A betéteseket végül is a svéd államnak kellett kisegíteni.

A túl sok arany sem jó - amikor az arany és az ezüst inflációt okoz

A XIV. században az arany-ezüst keresztárfolyam ingadozása Európában igen jelentős volt. Az 1320 években a korábbi 1:12 arány időlegesen 1:20-ra változott, így az aranykészlettel rendelkező államok előnybe kerültek a túlnyomóan ezüstkészlettel rendelkezőkhöz képest. Ez a fejlemény szerencsésen egybe esett Károly Róbert királyunk pénzreformjával, aki 1325-ben firenzei mintára 3,56 gramm súlyú színaranyérme verésébe kezdett, hogy az ezüstrúd és ezüstdenár alapú magyar pénzrendszert megreformálja és stabilizálja. A magyar forint hamarosan a korabeli Európa egyik legkedveltebb pénze lett (a velencei aranydukát mellett, mely akkoriban a keleti kereskedelem legfontosabb pénze volt). Az aranyforintra itthon is nagy kereslet támadt, így az 1330-as évek végére az ország kizárólag aranyalapra váltott.

A Magyar Királyság nemesfémbányái Európa legnagyobb arany és ezüst készletét rejtették, így nem csoda, hogy Károly Róbert fiának, Nagy Lajosnak bőven volt pénze arra, hogy amikor öccse számára a nápolyi trón megszerzése volt a tét, Itáliába küldje Erzsébet anyakirálynét, hogy a pápát és a szövetséges potentátokat „meggyőzze”. A királyné 6630 kiló színezüstöt, és 4174 kiló színaranyat, valamint sokezer vert aranyforintot vitt magával. Mivel Lajos öccsét, Endrét, Aversa városában 1345-ben meggyilkolták, így Lajos büntető hadjáratra indult. A fiatal Nagy Lajos, a Lovagkirály által személyesen vezetett hadjárat közben több esetben került sor nagy összegű aranyforint adományok kifizetésére. Nem csoda, hogy 1344-45-ben pénzügyi válság tört ki Európában, hiszen az ellenérték nélkül szétosztott arany forintok miatt azt hihették, hogy a magyaroknak korlátlanul áll rendelkezésükre az arany. Mindezek miatt az arany igen jelentősen leértékelődött az ezüsthöz képest, és újra 12 egység ezüstért adtak 1 egység aranyat. Hamarosan a Magyar Királyság is visszaállt a kettős (bimetallikus) pénzrendszerre és Nagy Lajos ezüstpénzeket is kezdett veretni.

Összevérzett arany: a nagy felfedezések kora

Európa, a nagy pestisjárványból éledezve újra megéhezett a nemesfémekre (a pestis pusztítására jellemző, hogy például az angol lakosság az 1350-es 5 millió főről 1450-ig 2 millióra olvadt a borzalmas járvány következtében). Szerencsére 1450 után a klíma kedvezőbbre fordult, a járvány elmúlt, a városi lakosság létszáma és a gazdaság hirtelen növekedésnek indult. Az 1470-es években nagy mértékben kezdték el használni a „Saigerprozess” nevű ezüstkinyerési módot a réz készletekből. (A rezet és kismennyiségben ezüstöt tartalmazó fémet ólommal keverik, majd fémpogácsát öntenek belőle, és lehűlés közben az ólomhoz kötött ezüst távozik, kiszivárog - németül „seigern” - az elegyből. Ezt követi az ólomezüst keverék oxidálása, melynek során ólomoxid tartalmú salak és színezüst keletkezik. A második lépést kupellálásnak nevezik, és már az ókorban is használták színezüst kinyerésére). Ez átmenetelig enyhítette az ezüsthiányt, sőt a pénzmennyiség jelentősen meg is nőtt.

A gazdaságtörténészek közt régóta vita tárgya, hogy mi okozta a XVI. századi nagy inflációt. Ebben az időszakban egész Európában jelentős áremelkedés zajlott le, amit az emberek sokként éltek meg, hiszen ezt megelőzően az árszínvonal évszázadokig stabil volt. Egy 2019-ben készült tanulmány szerint a lakosság létszám- és jövedelemnövekedése volt az egyik fő faktor, a másik döntő jelentőségű tény pedig a nemesfémek túlzott mértékű piacra kerülése. Már az Újvilág felfedezése előtt elindult az infláció, feltehetően a fentebb leírt ezüsttechnológiai fejlődés miatt, de aztán különösképp meglódult, miután Közép-Amerika lerablása után a spanyolok meghódították az Inka birodalmat és 1540 után eljutottak a Potosi környéki ezüstbányákig is, melyek fénykorukban a világ ezüsttermelésének 60%-át biztosították.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy 1470-től, azaz már jóval az Újvilágból származó ezüstbeáramlás előtt megnőtt az Európából származó ezüst mennyisége (a Mátyás korabeli Magyarország Európa egyik fő nemesfémforrása volt), viszont igazából csak az Inka birodalom meghódítása után, 1550 körül kezdték elözönleni a nemesfémek Európát.

Az alábbi ábrán pedig látható, hogy kezdetben az arany beáramlása volt jelentősebb, viszont 1550-től szinte az ezüst vált egyeduralkodóvá az Amerikából származó nemesfém szállítmányokban.

Az Európába szállított nemesfémek először a fogadóhelyen, azaz Spanyolországban okoztak inflációt, azaz a nemesfémek leértékelődtek a belföldi spanyol árukhoz képest. Majd az országok közti kereskedelem révén a hatás átterjedt Európa többi részére is, azaz például az angolok a relatíve olcsóbb áruikért cserébe spanyol nemesfémekhez jutottak.

Persze a britek szerettek volna még olcsóbban ezüsthöz jutni, így I. Erzsébet királynő támogatásával kalózkodtak is, ami aztán a hatalma csúcsán álló Spanyolország és Anglia közti tengeri háborúhoz vezetett, noha a hivatalos háborús indok a protestáns I. Erzsébettel szemben, a katolicizmus helyreállításának szándéka volt. Az 1588-ban Anglia meghódítására indult spanyol Nagy Armada a hibás vezetésnek és a viharoknak köszönhetően megsemmisült, így Anglia előtt megnyílt az út a tengeri dominanciához, de ehhez még a korábbi szövetséges hollandokkal is meg kellett küzdeniük, akik ügyes kereskedők lévén az 1600-ban megalapított Brit Kelet-indiai Társaság pozícióit veszélyeztették.

A Kelet-indiai Társaság tevékenysége nagyon fontossá vált a nemesfémek keletre áramlásában, ugyanis a kínai árukért (selyem, tea és porcelán) a britek ezüsttel tudtak fizetni. Kína akkoriban a világ népességének 30-35%-át jelentette (1550-ben 146 millió, 1820-ban 381 millió ember volt Kína lakossága), és mivel Kínában az ezüst volt a pénzforgalom alapja, így felszívták a világ teljes ezüstkitermelésnek kb. 27-30 %-át. A távol-keleti birodalom nemcsak az angoloktól, hanem a csendes-óceáni útvonalon át közvetlen a spanyoloktól, illetve a jelentős ezüsttermelő Japán Császárságtól is vásárolt ezüstöt.

Nagyon beszédes, hogy az ezüst alapon álló Távol-Keleten fajlagosan mennyivel drágább volt az ezüst, mint a bimetallikus pénzrendszeren nyugvó nyugati országokban.

Míg 1570 körül Kínában és Japánban kb. nyolc egység ezüst ért egy egység aranyat, addig Európában kb. tizenkettő. Noha 1650 körül a Kelet-indiai Társaság engedélyezte a hajós tisztek számára, hogy saját pénzükből aranyékszereket és pézsmát hozzanak be, mivel ezek kis helyen elfértek és pótlólagos jövedelmet jelentettek a jókora kockázatot vállaló tengerészeknek, de ez kevés volt a távol-keleti aranyárfolyam felértékeléséhez. 1720 után viszont már voltak olyan kereskedelmi szállítmányok, amelyek ezüstöt vittek ki, és aranyat hoztak vissza cserébe, ezáltal a kiegyenlítődés hamarosan megtörtént, így eltűnt a hosszú időn keresztül fennálló árfolyamkülönbség.

A brit aranystandard kialakulása

Az ezüst kiáramlása Angliából folyamatosan problémákat okozott. Erre számos dokumentum utal. Például 1660-ban a király rendeletben tiltotta meg a nemesfémek kivitelét az országból, de az intézkedések ellenére, 1690-ben (is) a nemesfémművesek petícióval fordultak a királyhoz, hogy a megdrágult ezüst alapanyag miatt nem tudnak dolgozni.

1699-1727-ig a fizikus Isaac Newton töltötte be a Master of Mint, azaz a pénzverde irányítói pozícióját. Newton 1717.09.21-én kelt beadványában felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a brit aranypénz, a guinea hivatalos árfolyama jócskán túl van értékelve az ezüst shilling érmékhez képest, és a kereskedőknek megéri leolvasztani a frissen vert ezüst shilling érméket a behozott aranyért cserébe, hogy aztán kivigyék a tömbbé olvasztott ezüstpénzt a kontinensre vagy a Távol-Keletre. A pénzverdébe folyamatosan áramlott be az arany, az ezüst pedig elhagyta az országot, ugyanis amíg a briteknél 15,57 volt a fémtartalom alapján számolt arany/ezüst keresztárfolyam (21,5*5,57/7,69=15,57), addig a kontinensen csak kb. 15 volt a keresztárfolyam. Newton javaslatot tett az ezüst felértékelésére, hogy megakadályozza az ezüsttartalék elvesztését, amit aztán I. György király rendeletbe is foglalt 1717.12.22-én, mely szerint maximum 21 ezüst shillinget lehet kínálni egy arany guinea-ért, a korábbi 21,5 helyett. De hiába támasztották meg királyi rendelettel az ezüst árfolyamát az arannyal szemben, mégsem lehetett megakadályozni, hogy elszivárogjon az ezüst, melynek következtében a britek az 1720-as évektől kezdve lényegében arany alapra váltottak át, amivel viszont hosszú távon meglehetősen jól jártak, hiszen az ezüst ezt követően már csak nagyon ritkán tért vissza az ókortól fennálló arany/ezüst keresztárfolyam sávba.

A Kínával szembeni kereskedelmi deficit és az ezüst

Ahogy az előzőekből látható volt, folyamatosan gondot okozott az, hogy mivel a kínaiakhoz nem tudtak árucserealapot vinni, hanem csak nemesfémeket, azaz elsősorban ezüstöt, így a folyamatos deficit egyre komolyabb problémákhoz vezetett. Ebben hozott enyhülést a Brit-Indiában termesztetett ópium-export megindítása az 1700-as évek végén, amely viszont olyan jól sikerült, hogy az 1830-as évekre az ezüst áramlási iránya megfordult, azaz több ópiumot vittek be Kínába, mint amennyi árut kihoztak onnan, így a különbözetet ezüsttel kellett a kínaiaknak kiegyenlíteniük.

Nem csoda, hogy a kínai társadalmat szétziláló, szervezett kábítószerexport hamarosan véres háborúba torkollt, mivel a kínai császár megbízottja Lin Zexu elfogatta a kínai kábítószerkereskedőket és 1844-ben a nyugati kereskedők hatalmas készleteit pedig megsemmisíttette. A háborút a britek, majd az 1856-1860 közt vívott 2. ópiumháborút a britek és szövetségeseik nyerték a Kínai Császárság ellen. Az ópiumháborúk olyan mély nyomot hagytak a kínai emberekben, amely azóta is alapvetően befolyásolja a Nyugattal szemben táplált viszonyukat. 

A következő részben a hivatalos aranystandard korszakát tekintjük át.