Az Európai Bizottság megkapta a magyar helyreállítási tervet
Az uniós intézménynek két hónapja van, hogy értékelje a tervet.
Az uniós intézménynek két hónapja van, hogy értékelje a tervet.
EUrologus
A legnagyobb német lap szerint a lengyel vezetés semmibe veszi az uniós elveket, így igen hálás az EU-nak, hogy mégis önti hozzá a pénzt. A Morawiecki-kormány pedig azt csinál a milliárdokkal, amit csak akar.
hvg360
Brüsszel szerint a cseh törvényeket kellene módosítani.
Lengyel Miklós
Az eredetileg is vázlatos 2021-es központi költségvetési törvényt egy még vázlatosabb módosítóval írja felül az Országgyűlés a kormány javaslata alapján. Körülbelül ezer milliárd forintnyi uniós támogatásnak csinálnak helyet benne. És az új szuperhatóságnak.
A kormányzat kedvenc üzleti köreinek segít meghódítani új területeket a légiipartól a vasútijármű-gyártáson át a hadiiparig.
A G7 számításai szerint egy fideszes vezetésű megyeszékhely lakosonként 45 ezer forint támogatáshoz jutott a 2019-es választás óta, míg egy ellenzéki 20 ezer forinthoz.
hvg.hu
A 2021-27. között járó pénzekről kell dönteni.
MTI
Közel félmillió ember halt meg és több millióan kényszerültek otthonuk elhagyására a tíz éve kitört szíriai polgárháború miatt. A harcok folytatódnak, emiatt egy egész generáció veszhet el: több mint kétmillió gyermek nem járhat iskolába évek óta, százezrek menekültek el, több mint tízezren vesztették életüket a harcok és a nélkülözések miatt.
Ha a gazdaság szereplői a beáramló pénz megszerzésére hajtanak, elhanyagolják a piaci versenyt, az innovációt – mondja Győrffy Dóra egyetemi tanár a HVG-nek adott interjúban, jelezve: az uniós pénzesőnek is vannak veszélyei.
HVG
Közel százan kerültek egyszerre bíróság elé Olaszországban, mert a vádak szerint tízmillió eurónyi uniós támogatást nyúltak le válogatott módszerekkel. A helyi közvélemény bizakodó, hogy most talán sikerül fogást találni a maffián, ám mások szerint félő, hogy a bűnszervezetek igazi vezetői most is megússzák.
hvg.hu
A kormányzat egyelőre úgy tesz, mintha a saját belügye lenne, hogyan tervezi elkölteni Magyarországon az uniós helyreállítási támogatásokat és a hozzájuk kapcsolódó hitelt.
Az újraindítási hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint.
hvg.hu
Akár gond is lehet az uniós támogatásokkal, amelyek elosztása itthon is vitákat kavar. A magyar minimálbér továbbra is az utolsók között az EU-ban, de az MNB nem aggódik, szerinte jó irányba haladunk. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Egy tervezet szerint mindössze 5 milliárd forint uniós támogatást kapna a főváros, annak is a 80 százaléka kormányzati projektekre menne.
hvg.hu
A mezőgazdasági szaktanácsadó cég 2019-ben nyert 2,23 milliárdot, tavaly 750 ezerért vásárolta meg a negyedrészét az új após, majd érkezett egy 315 milliós kölcsön egy ismerős állami banktól.
hvg.hu
A Magyarországnak szánt 6000 milliárd forintból 1509 milliárdot fordítanak a felsőoktatásra, ennek közel kétharmadát infrastruktúra- és eszközfejlesztésére.
MTI
A miniszterelnök veje vissza nem térítendő támogatáshoz jutott.
hvg.hu
A jövő év elejétől a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel az uniós források felhasználásáért.
hvg.hu
A polgármesterek közös deklarációjának aláírói szerint az önkormányzatok bevonása jelenti a garanciát arra, hogy a válságkezelésre szánt uniós pénzek eljuthassanak a rászorulókhoz.
hvg.hu
Az Orbán-kormány beteg demokráciájáról beszélő európai bizottsági alelnök, Vera Jourova, és az Orbán és körei pénzügyi kiéheztetését szorgalmazó európai parlamenti alelnök, Katarina Barley a címzettje nyílt levelüknek. A koronavírus utáni uniós újjáépítési alap felét kérik az önkormányzatoknak.
hvg.hu