Több ezer euróval húzta le a külföldi szülőket egy budapesti iskola igazgatója
A 68 éves férfi kihasználta, hogy a szülők nem beszélnek magyarul.
A 68 éves férfi kihasználta, hogy a szülők nem beszélnek magyarul.
Komoly korrupciógyanús ügyről lehet beszélni Csárdi Antal szerint. Az LMP frakcióvezető-helyettese ezt a birtokába került vallomás alapján mondja. Az ügyben Pintér Sándorhoz fordul.
A Fidesz országgyűlési képviselője közleményben reagált legújabb ügyére.
Egy bűnszövetség honosított magyar állampolgárok adataival juttatta be vevőit az EU-ba és az Egyesült Államokba. Két okmányirodai ügyintézőt is megvádoltak az ügyben.
Vesztegetés elfogadásával vádolják a fideszes képviselőt. Összesen kilenc ember ellen emeltek vádat.
A vállalkozót hűtlen kezeléssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
A 74 éves szakorvos több tízezer forintot kért pácienseitől az egyébként a tb által finanszírozott beavatkozásokért.
Az Apple táblagépeiért cserébe jutott volna fegyvertartási engedélyekhez Thomas Moyer, a vállalat biztonsági főnöke. Egy most nyilvánossá vált akta szerint az ügyben a hatóság két embere is érintett.
Ha elfogadják a hétfőn benyújtott törvényjavaslatot, egy évre is rács mögé kerülhet, aki pénzért jut gyorsabb orvosi ellátáshoz.
Arra próbált rávenni egy hivatali ügyintézőt egy férfi, hogy segítsen útlevelet szerezni külföldieknek.
Írásbeli figyelmeztetést kapott a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója, aki Semmelweis-napi dicséretre terjesztette fel azt a kollégájukat, akit korábban vesztegetésért felfüggesztett börtönre ítéltek. A kórház főigazgatója szerint kollégájukat hiányos adatok alapján terjesztették fel dicséretre. Az orvos elismerését etikai okokból elfogadhatatlannak tartja az EMMI, és a Magyar Orvosi Kamara is jelezte: az onkológus-nőgyógyász kitüntetése nem volt megalapozott és időszerű.
Vizoviczki László vesztegetési ügyének főszereplői a katonai ügyész szerint innentől kezdve azok a volt vezető beosztású rendőrök lesznek, akiket esetenként akár havi több millió forinttal is megkent a kilencvenes és kétezres évek diszkópápája. Ők jóval súlyosabb büntetésre számíthatnak, mint a most hét év fegyházra ítélt Vizoviczki, de az eljárás titkos marad.
A hét év fegyház mellett 108 millió forintnyi büntetést is kapott. Az ellene és 21 társa ellen hat éve indult vesztegetési ügyben hozott részítéletet a Főváros Törvényszék. Vizoviczkin kívül több vádlott-társát is elítélték, köztük egy volt tűzoltó századost.
Az ügyészség a múlt héten kihallgatta a fideszes képviselőt és most már azt is lehet tudni, hogy mivel gyanúsítják.