Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A milliárdos vegyipari vállalkozó szerint a hatóságok bevonásával szisztematikus hadjárat zajlik ellene, amelynek irányítója Csányi Sándor.
Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség a milliárdos Bige Lászlóval szemben. A nagyvállalkozó helyett délelőtt még ügyvédje nyilatkozta, hogy „a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan”. Később viszont hosszú közleményt juttatott el Bige az Index.hu-nak. Ebben úgy fogalmaz:
Itt az újabb hihetetlen történet: magát Bige Lászlót is feljelentették, mégpedig vesztegetés miatt. Csakhogy a feljelentés szerint nem ő vesztegetett volna meg valakit, hanem őt vesztegették meg, ami finoman szólva is elég röhejes, figyelemmel arra, hogy személyét tekintve Magyarország egyik leggazdagabb emberéről van szó.
Bige szerint a vád nevetséges és megalapozatlan, ez is része annak az összefüggő támadásnak, ami ellene folyik. Ugyanakkor úgy véli, ezek a támadások már csak részben irányulnak ellene – hiszen ő már elérte azt, amit elérhetett – ezért inkább a családja, a gyerekei elleni fenyegetésekről van szó.
Ellenfelei még meg is fenyegették – állítja Bige –, hogy ha nem megy el Magyarországról, börtönbe fogják csukni. Közvetlenül két üzenetet is kapott erről, olyan szintről, hogy a fenyegetőzést komolyan is lehetett venni. A vállalkozó szerint – mint korábban is mondta – Csányi Sándor áll a háttérben. Bige László azt is nyilvánvalónak tartja, hogy politikai hozzájárulás nélkül ezt nem lehetne megtenni. Úgy fogalmazott:
Az állam most olyan látványosan, jól szervezetten és úgy bántja, mintha a magyar Gazdaságvédelmi Akcióterv része lenne a magyar gazdaság egyik csúcsszereplőjének a tönkretétele, ezzel együtt bagóért való megszerzése, hatalomhoz közeli kezekbe játszása.
A konkrét üggyel kapcsolatban azt írja az Index.hu szerint a közlemény, hogy „vettek egy gazembert is”, aki személy szerint feljelentette Bigét. A vállalkozó eléggé aggályosnak tartja, hogy valaki „tíz év után bejelenti, hogy állítólag valakit megvesztegetett, vádalkut köt, és ezután bárkire büntetlenül mondhat bármit”. Azt is írta, hogy nem igazán érti, neki mi köze van ahhoz, hogy valaki a tőlük hivatalosan megvett árut számla nélkül adta el. Bige szerint vádlója állításait nem lehet bizonyítani.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.