Újabb vonat füstölt el, pótlóbusz vitte tovább az utasokat
A mozdonyvezető időben közbelépett, de más járatokat is buszokkal kellett pótolni.
A mozdonyvezető időben közbelépett, de más járatokat is buszokkal kellett pótolni.
A mozdonyok egyre nagyobb része van túl az ötven éven, a vasúti fővonalakon a mostani menetidő tartásához is egymilliárd eurós hitel kellene, a mellékvonalakat pedig gyakorlatilag feladta az állam.
Hegyi Zsolt vezérigazgató szerint az augusztusi balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen lecserélték.
Nemet mondott a túlórára a mozdonyvezető, így egy órával később értek haza azok, akik Tatáról Kelenföldre próbáltak eljutni.
Hegyi Zsolt szerint az InterCity-késések ötöde a balatoni vonalakon keletkezett, mert a nagyobb igénybevétel miatt túl sok idő megy el a fel- és leszállással.
Rakamaz és Görögszállás között volt baleset, a Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon jelentős késésekre kell számítani.
Az elütött gyalogost a tűzoltók segítségével vitték el a mentőautóig.
Húszezer homokzsákot elvittek a vasúti pályáról Komárom és Esztergom között, mostantól alkalmas is lenne a vasúti közlekedésre, de nem sikerül így sem gond nélkül elindítani a közlekedést.
A helyi közlekedési szervezet angliai és spanyolországi esetekre hivatkozott.
A változatosság kedvéért ezúttal nem a MÁV az érintett, Dél-Karolinában ragadt egy átkelőn a páncélos.
Semmi gond, ez hátralévő életünk leghűvösebb nyara – minden évben el lehet sütni ezt a poént, és már egyre kevésbé vicces. De a 2024-es nyár, amely a naptár szerint már véget ért, lélekben viszont csak most búcsúzunk tőle, nem csak a hőség miatt volt extrém. A nagy őszi lehűlés előtti napon összegyűjtöttük a legfontosabb számokat, amelyek mutatják, mennyire furcsa hónapokat hagyunk magunk mögött.
A Budapest–Szeged-vonalon csak éjszaka állhat helyre a menetrend.
A kormány az utolsó pillanatban meghozta a szükséges döntést.
Már csak a kormány engedélye hiányzik a GYSEV motorvonat-vásárlásához, de mindjárt lekésik a határidőt.
Még 100 kilométerről, a fővárosból is érkeztek hivatásos egységek, hogy képesek legyenek elfojtani a lángokat.
Fakidőlés miatt a felsővezetéket áramtalanítani kellett Rákos és Pécel között.
A svájci Stadler RS Zero néven mutatta be azt az új vonatot, amit a dízelüzemű vasúti szerelvények leváltására készített el.
Bár a Keletiben helyreálltak a dolgok, a két politikus csörtéje kitart.