Egy brit család havonta közel 24 ezer forintot dob ki az ablakon, mert nem tud bánni az étellel
A háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék 76 százaléka megspórolható lenne.
A háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék 76 százaléka megspórolható lenne.
hvg.hu
Brit tudósok megvizsgálták a távmunkában dolgozók közlekedési szokásait, és arra jutottak, hogy más okból kifolyólag sokkal inkább autóba ülnek, így nem csökken jelentősen a kibocsátás azzal, hogy az emberek többsége otthonról dolgozik.
hvg.hu
Nagyszabású kampányt indított több cég, hogy csak apró lépésekkel, de kezdjünk el fenntarthatóbban élni. Reményeik szerint ha egymilliárd ember csak egy kicsit változtat, akár 20 százalékkal is lehetne csökkenteni a globális kibocsátást.
hvg.hu
Az áldozatok nem jártak olyan helyen, ahol sok a maláriaszúnyog.
hvg.hu
Miből raktározott be szinte mindenki, amikor kitört a koronavírus-járvány? Vécépapírból. A pánik ugyan elmúlt, de a vírusbiztos papírok azóta is fontos szerepet töltenek be. Csakhogy van velük egy gond: ezeket a termékeket már nem lehet újrahasznosítani. A nyergesújfalui Lucart Kft-nél igyekeznek mégis megtalálni ennek a módját.
Dobos Emese
Nemcsak kevesebb hulladékkal jár, ha eladják a már nem hordott ruhadarabokat, de óriási üzleti lehetőséggel is kecsegtet a másodlagos luxuspiac.
hvg.hu
Bár már szeptember elején elszíneződött és habzott a víz a kamcsatkai partoknál, a környezetvédelmi minisztérium szerint korábban semmi, a normálistól eltérő nem történt a térségben.
hvg.hu
A vízfelszín közelében úszó mikroműanyagokat képes összegyűjteni az az új eszköz, amit hajómotorokhoz lehet csatlakoztatni.
hvg.hu
Az ország azt szeretné elérni, hogy 2030-ra ne keletkezzen egyáltalán műanyaghulladék.
hvg.hu
Egy olyan programot indított a Levi's, aminek keretén belül ajándékkártyáért cserébe visszaviheti az üzleteikbe a már nem hordott farmerét, amit a cégnél kitisztítanak és eladnak.
hvg.hu
A hüllők 75 százalékának kereskedelmére nem vonatkozik semmilyen nemzetközi szabályozás.
hvg.hu
Viharok, tüzek, szárazság: 2020-ban rekordösszegű kárt okoztak az Amerikai Egyesült Államokban a klímaváltozáshoz szorosan köthető jelenségek.
hvg.hu
Több mint 70 civil szervezet szeretné elérni, hogy ne lehessen magán- és állami beruházásokat végezni a kiemelt értéket képviselő tavaknál, így a Balatonnál, a Fertő tónál, a tatai Öreg-tónál és a Velencei-tónál.
hvg.hu
Először készült nagyszabású kutatás a dinitrogén-oxid környezeti hatásairól: az üvegházhatású gáz a mezőgazdasági termeléssel kerül a légkörbe.
hvg.hu
Az ősszel együtt menetrendszerűen megérkeztek a poloskák, amelyekkel szemben igazán védekezni sem tudunk. De tényleg invázióról van szó, vagy csak mi érezzük úgy?
Dobos Emese
Októbertől háromféle környezetbarát csomagolóeszközzel találkozhatnak a vásárlók az áruházlánc gyümölcs- és zöldségrészlegén.
hvg.hu
Az EU légkörfigyelő szolgálata szerint az adatokért egyértelműen az emberi károsanyag-kibocsátás a felelős.
hvg.hu
Az átlaghoz képest sokkal nagyobb mértékben pusztulnak a fák olyan betegségek miatt, amelyek katasztrofális mértékben megszaporodtak az idei meleg és száraz tavasz miatt.
hvg.hu
A koronavírus-járvány miatt több egyszer használatos műanyagot vásároltunk, emiatt pedig egyre nagyobb az esélye, hogy az EU-nak nem sikerül teljesítenie a műanyag csomagolások újrafeldolgozására tett, 2025-re és 2030-ra kitűzött céljait.
hvg.hu
A szakértők szerint harmincszor több mikroműanyag-hulladék lehet az óceánok fenekén, mint a felszínén.
hvg.hu