Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Hollandiából hozott be egy banda kokaint és szintetikus drogokat. A bűnszervezet vezetőjére életfogytiglant kért az ügyészség.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a múlt év januári óbudai 200 millió forint értékű drogfogás ügyében. A bűnszervezet vezetőjére életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádhatóság – írja az ügyészség a közleményében.
Három férfi és egy nő ellen emeltek vádat jelentős mennyiségű kábítószerrel, bűnszervezetben és társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, a szervezetnek tagja volt a vezető 71 éves édesanyja is – mondta Ibolya Tibor, a főügyészség vezetője.
A vádirat szerint a 48 éves férfi az anyjával, valamint két másik férfival 2018 novemberétől olyan bűnszervezetet alakított ki, amely kokaint és szintetikus drogokat szállított Hollandiából Magyarországra és a kábítószert itthon eladta.
A férfinak voltak holland kapcsolatai, az árut ő rendelte meg. Ezután bérelt autóval Hollandiába utazott egyikük, míg a többiek a Budapest–Eindhoven–Budapest repülőjárattal utaztak. A drogot a bérelt autók gyári karosszériájába rejtették el és egyikük, általában a 71 éves nő hozta be Magyarországra. A többiek már várták őt, és a harmadrendű vádlott óbudai lakásában raktározták a kábítószert, majd onnan értékesítették tovább.
A banda legutolsó szállítmánya tavaly januárban érkezett Magyarországra. A vádlottakat akkor kapták el, amikor a harmadrendű vádlott lakásának mélygarázsában a szállítmányt rakodták ki a bérelt gépkocsiból. A rendőrök mintegy 5 kilogramm kokaint és 50 ezer amfetamin tablettát foglaltak le.
Az anya és fia letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, és mivel már ítélték el őket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, különös visszaesőnek tekinthetők.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.