Egy nap alatt 52 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az USA-ban
Így már 5,1 milliónál is több esetet regisztráltak az országban.
Így már 5,1 milliónál is több esetet regisztráltak az országban.
Eltérő módon készülnek az egyetemek az őszi félévre, több helyen a nagyelőadásokat csak online tartják majd meg. A Semmelweis Egyetem negatív PCR-tesztet vár el az elsősöktől beiratkozás előtt, az Óbudai Egyetem pedig a félév első felére csoportosítja azokat a tárgyakat, amelyeken a hallgatóknak feltétlen szükséges személyesen megjelenniük. A kollégiumoknál is nagy lesz a szigor, a Corvinus például csak azt veszi föl, aki szükség esetén 24 órán belül magyar lakóhelyre tud költözni. A hvg.hu egyetemi körképe.
Már nem kedveli. Pedig kedvelte.
A pénzt a teszteléshez, kezeléshez szükséges orvosi eszközökre és orvostechnikai felszerelésekre költhetik az érintettek.
A pilisborosjenői háziorvos és az asszisztensnője is házi karanténban van koronavírus-fertőzés miatt. Az orvosnál a gyorsteszt negatív lett.
Egy óvodás kisgyereknek és egy bölcsődei dolgozónak is pozitív lett a koronavírustesztje Pápán. Az érintett intézményeket bezárták és fertőtlenítik.
Fejenként 150 ezer forintra lehet pályázni.
A minisztérium szerint jelenleg a járványhelyzet nem indokolja, hogy a digitális oktatással helyettesítsék a hagyományos tanítást.
Más nemzetek is érdeklődnek az orosz koronavírus-vakcina iránt, amely az első ilyen oltóanyag a világon. A szert Sputnik-V-nek nevezték el feltalálói.
Montenegró és Ciprus a fő célpont, de minden olyan ország szóba jöhet, ahol alacsony a fertőzöttség és jó az orvosi ellátás.
Tízből nyolc magyar bízik abban, hogy legkésőbb egy év múlva már lesz védőoltás. A magyarok több mint fele be is adatná magának.
Többen nem vették komolyan tüneteiket, és erre vezethető vissza az utóbbi napok új fertőzéseinek zöme a koronavírussal kapcsolatos kormányzati honlap szerint. Aki észleli magán a tüneteket, azt arra kérik, ne menjen közösségbe.
Egy felmérésből kiderül, hogy minden második ember, aki elvesztette a munkáját, a családjától számíthat segítségre.
A koronavírusban elhunytak száma nem nőtt az utóbbi 24 órában.
Nehéz lesz megkülönböztetni a tünetek alapján az influenzás, a náthavírusos és a koronavírusos megbetegedésekben szenvedőket.
Kapnak majd az iskolák intézkedési protokollt az őszi tanévkezdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. Igaz, azt még nem tudni, mikor. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már most is késésben vannak.
Világszerte több mint 20 millióan betegedtek meg, a halálos áldozatok száma 734 ezer fölött jár a Johns Hopkins Egyetem szerint. Az USA-ban, Brazíliában és Indiában a legsúlyosabb a helyzet.
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak általános tanácsokat kaptunk. Igaz, az kiderült, hogy fertőzött miatt kialakult gócból könnyen lehet területi járvány.
Már szinte nem is tudunk úgy képre nézni a digitális térben, hogy ne vehetnénk meg azonnal az ábrázolt terméket. Az olyan luxusmárkák pedig, mint a Chanel, a Dior, a Gucci és a Burberry pedig Snapchaten, TikTokon és WeChaten keresztül küzdenek a fiatalabb vásárlók figyelméért – és pénzéért. Kína után Nyugaton is egyre inkább teret kap a közösségi médián keresztüli vásárlás, aminek a koronavírus egy újabb löketet adott.
Felboríthatja az irodapiacot a koronavírus és a székhelyszolgáltatás terjedése. A kialakult járványhelyzet miatt ugyanis egyre több cégnél gondolják úgy, érdemesebb kiszervezni a munkát a kollégák otthonába, ez pedig több olyan adóügyi lehetőséget teremt, amit megéri megfontolni az arra alkalmas vállalkozásoknak.