A Szputnyik V gyártója felbonthatja a szlovák szerződését
A héten Zuzana Caputová szlovák államfő nemtetszését fejezte ki az orosz vakcina beszerzése miatt.
A héten Zuzana Caputová szlovák államfő nemtetszését fejezte ki az orosz vakcina beszerzése miatt.
Az Európai Bizottság eddig egy exportengedélyt sem tagadott meg, most viszont támogatta a döntést.
Az Elhízástudományi Világszövetség szerint azokban az országokban magas a koronavírus miatti halálozás aránya, ahol sok az elhízott ember.
Nem jókedvünkben döntöttünk a lezárásról, ha nem lépjük meg, nehéz helyzetbe került volna az egészségügy és az ország – mondta a lezárások bejelentésének napján Szijjártó Péter a hvg360-nak. A többi között kiderül, kitől kért engedélyt az interjúra a miniszter, barátja-e Szíjj László, mi a kormányzati álomposztja, elküldték-e FFP2-maszkért, és mit gondol a magyar sajtószabadságról.
Budapest az újabb lezárás bejelentésének napján.
SMS-ben értesítenek 74 ezer beteget, hol kell jelentkeznie a koronavírus elleni vakcináért.
Állítólag mostanra legalább húsz dolgozó van otthon, betegség miatt.
Előfordul, hogy a leggondosabb rehabilitáció ellenére sem sikerül mindenkinek maradéktalanul visszanyernie a betegsége előtti ömagát.
Főleg a kormánypártiak bíznak a Sinopharm oltóanyagában. Ugyanakkor hiába nő az oltási hajlandóság, a sor lassan halad: február végéig a regisztráltak 11 százaléka kapott csak időpontot.
Anthony Fauci, Joe Biden egészségügyi főtanácsadója a jól alakuló amerikai járványügyi adatokat látva kiadott egy listát, hogy milyen helyeket kerüljenek el nagy ívben az amerikaiak. A felsorolásban több olyan helyszín is szerepel, melyet Magyarországon eleve zárva tartat a kormány.
Eddig négy orángután és öt bonobó kapott a Zoetis vakcinájából.
Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában beszélt arról, hogy rövid időre le kellett állítani az oltások szervezését, de ő nem beszélt arról, hogy elmaradna az egész kampány.
A világhírű operatőr-rendező szinte gyerekfejjel ismerte meg feleségét, már az első filmjében is szerepelt, 52 évig volt a felesége.
A kormány egyáltalán nem említette az óvodák és az általános iskolák mellett a bölcsődéket, ezért a tippelgetésen kívül nem maradt más, mint várni a kormányrendeletre.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint az intézkedésnek látványos hatása lesz.
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában részletezte a csütörtökön bejelentett szigorításokat, illetve elmondta, nagyon meg fog ugrani a napokban a kórházban ápoltak száma. A magánegészségügyben dolgozókat is bevonnák az ellátásba.
Egyre több munkatárs esik ki betegség miatt a BKV-nál, ha folytatódik a tendencia, leállhatnak a metrók. Az üzemigazgatóságok nélkülözhetetlen munkatársai közül eddig még senkit sem oltottak be.
Az intézményben többek között a koronavírus vagy a madárinfluenza elleni új oltóanyagokat is vizsgálni tudják.
Már most sokan fekszenek kórházban, Orbán Viktor szerint a következő napokban akár húszezren is bekerülhetnek.
Bár országosan végül nem tették kötelezővé, Hegyvidéken szigorítottak kicsit a hivatalban.