Leállították a dán kupadöntőt, mert túl közel ültek egymáshoz a drukkerek
Dániában egy kicsit komolyabban veszik a távolságtartást, mint nálunk.
Dániában egy kicsit komolyabban veszik a távolságtartást, mint nálunk.
Bár sok országban igyekeznek úgy tenni, mintha már elmúlt volna a koronavírus-veszély, a számok egészen másról tanúskodnak. Világszerte rendületlenül nő a fertőzöttek száma, az USA és Brazília nagyon rosszul áll és Európában, többek között Magyarország szomszédjainál is visszatérőben van a kór. Aki siet az enyhítéssel, az pórul járhat.
Az egyik vendégről az esemény után derült ki, hogy koronavírus-fertőzött.
Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
A versenyekre pénzért lehet nevezni, amit az kap meg, aki leghamarabb elkapja a koronavírust.
Adatokat most sem közölt a kommunista diktatúra.
A koronavírus-járvány kiélezte a harcot a kormány és a budapesti városvezetés között, a Republikon friss kutatásából kiderült, a fővárosiak elégedettebbek Karácsony Gergely és a fővárosi önkormányzat elmúlt hónapokban mutatott tevékenységével, mint Orbán Viktor és a kormány munkájával, azonban a Fidesz támogatottsága így is kimagasló Budapesten. A Kutyapárt beérte az MSZP-t Budapesten.
Brit sajtóértesülések szerint a teljes listán 70-75 ország szerepel.
Mármint szegényebbek, mint a nyugatiak, a kormányfő szerint most mégis azt várja el az EU, hogy mi segítsük meg a bajba jutott déli államokat. Szólt a nyaralásokról is. Szerinte a magyar ember olyan, ha egy évben legalább egyszer nem látja a tengert, börtönben érzi magát. De a kormány ne nyaralgasson – üzente meg minisztereinek.
Az országos tiszti főorvos korábban arra hivatkozva mondott nemet, hogy az operatív törzs miatt sok a dolga. Ennek már vége, Hadházyra viszont továbbra sem ér rá.
Az újonnan azonosított fertőzöttek száma hattal emelkedett.
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a lélegeztetőgépek átlagára 56 647 euró, átszámítva durván 19 millió forint volt. A gépek üzembe helyezésére további 7,5 milliárd forintot költöttek.
Rohamosan nő a fertőzöttek száma, amiért a szórakozóhelyeket teszik felelőssé.
A készítményt egy amerikai gyógyszercég gyártja majd.
A Facebook az arcmaszk viselésére buzdítja a felhasználókat, és erre a hírfolyam tetején külön fel is hívja majd a figyelmet.
A budapestiek többsége szerint stresszesebb volt parkolóhelyet találni a járványidőszak alatt.
A határon azért meg kell adniuk az elérhetőségeiket, és más feltételeket is szabtak a beutazóknak a hatóságok.
Hazautazhatnak az országon keresztül azok, akik eddig a korlátozások miatt a határon vesztegeltek.
Adómentességet szeretnének, amíg vissza nem térnek a turisták. Helyette csak egyszeri támogatásra pályázhatnak, és arra is csak a vidéken élők.
Évek óta beszélnek arról, hogy a gyerekek ritmusához alkalmazkodva kezdődhetne később a tanítás. Lehet, hogy a járvány – és a BKK zsúfoltságának csökkentése – miatt ezzel is kísérleteznek majd az iskolák.